Újpest-szurkolók támadtak készenleti rendőrökre

A szurkolók nem kímélték a budapesti készenléti rendőröket 2013.03.10-én, vasárnap du. két óra körül az Újpest Városkapu metrómegállónál -adta hírül az index.hu tudósítója.

A drukkerek éppen az Albert Stadionba, az FTC-Újpest mérkőzésre tartottak, amikor sörös üvegekkel és KRESZ-táblákkal dobálták meg a rendőröket.

Valamivel később ugyan csitultak az indulatok a metrómegállónál, ám ígyis rosszul lett egy lány, akit azonnal kórházba kellett szállítani.

A több, mint száz szurkoló -folytatva menetelését- az Árpád úton is balhézott. Hangoskodás közepette petárdákat dobáltak, miközben szinte valamennyi drukker kezében sörös üvegeket lehetett látni.

ftc

A futball rajongók indulatai  egyébként már szombaton heves összetűzésben törtek ki. Akkor szintén újpestiek törtek rá fradistákra a THSE-Sashalom-Ferencvárosi FC BLSZ I.-es bajnoki mérkőzés után a Fáy utcában.


(Az FTC-Újpest összecsapásra 16.30-kor kerül sor az Albert Stadionban.)

Forrás: index.hu

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com