Újpesti Fidesz: egy napot sem élt a kerületi költségvetés

Rekordot döntött Trippon Norbert (DK) költségvetésért felelős újpesti alpolgármester, mert az általa készített és a képviselő-testület által múlt héten elfogadott költségvetés egy napot sem élt - írta Nagy István, a IV. kerületi Fidesz-frakció vezetője a Facebook-oldalán.Nagy István bejegyzésében felidézte: Déri Tibor (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) újpesti polgármester 2021-es költségvetése "alig élt egy napot módosítás nélkül", de most Trippon Norbert költségvetésért felelős alpolgármesternek "sikerült megdönteni a megdönthetetlennek hitt rekordot".
    

A fideszes politikus felidézte, hogy a képviselő-testület múlt csütörtöki ülésén kérte: Trippon Norbert vonja vissza a 2023. évi költségvetés előterjesztését, mert az "hemzseg a számítási hibáktól", a táblázatok szúrópróbaszerű ellenőrzése során az indexeknél körülbelül 20 százalék hibás számítást találtak. Hozzátette: Trippon Norbert javaslatára Déri Tibor polgármester szünetet rendelt el, hogy kijavítsák a hibát. De ez nem sikerült, a javítás után az egyik soron a 40 millió forint eredeti előirányzat 466 millió forintra, az index 1165 százalékára változott - írta.
    

Nagy István közlése szerint a képviselőket kedden arról értesítették, hogy szerdán rendkívüli ülésen újra kell tárgyalni a kerület jövő évi költségvetését, "mert valamilyen számítási-tervezési hiba van a költségvetésben". A Fidesz-frakció vezetője szerint "a helyzet érdekes", a képviselő-testület ugyanis elfogadta a költségvetést, "de mivel menet közben rájöttek, hogy hibás, nem léptették hatályba", azaz a költségvetés "egy pillanatig sem élt, ezzel Trippon Norbert költségvetésért felelős dékás alpolgármester megdönthetetlen rekordot állított be".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com