Újra megjelenhet a mátrai és bükki réteken a hagyományos legeltetéses állattartás

A mátrai és bükki rétek hagyományos legeltetéses állattartásának visszaállítását szolgáló program zárásának keretében avatta fel szerdán a parádi Somhegybükki-legelőn létesített juh- és szarvasmarha karámot a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára.

V. Németh Zsolt köszöntőjében kiemelte: a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) országos viszonylatban egyedülálló hegyi legelőinek hosszú távú megőrzése összetett feladat.

A mostani, nettó 230 millió forint értékű infrastrukturális fejlesztéshez a Környezet és Energia Operatív Program nyújtott segítséget.

bn

 

Hozzátette: a természetvédelem nemcsak jogszabályokban meghatározott tiltásokat, regulákat, bizonyos területek passzív védelmét jelenti, hanem aktív, nagy szakértelmet igénylő tevékenységről van szó.

Elmondta: a tavaly zárult uniós programozási időszakban 39 milliárd forintot fordítottak élőhelyek megőrzésére, rehabilitációjára, így országszerte összesen mintegy 80 ezer hektárnyi területen javult a természeti állapot. A következő időszakban is több mint 30 milliárd forintot terveznek költeni e program folytatására.

Horváth Ákos, a BNPI igazgatója hangsúlyozta: a beruházás megteremtette a magasabban fekvő hegyi rétek, dombvidéki legelők, gyepek - természetvédelmi szempontoknak megfelelő módú művelésének infrastrukturális feltételeit.

Hozzátette: a beruházásokon túl legalább ugyanilyen fontos ezen területek hosszútávú működtetése, a természetvédelmi funkció megőrzése.

A BNPI tájékoztatása szerint a hét új munkahelyet is teremtő beruházás a Mátrai Tájvédelmi Körzeten kívül érintette a BNPI egri magterületét, a Tarnavidéki, valamint a Lázbérci Tájvédelmi Körzetet is, összesen mintegy 300 hektárnyi területen.

A 230 millió forintos fejlesztés részeként a Mátrai Tájvédelmi Körzethez tartozó, mintegy 370 méteres tengerszint feletti magasságon elterülő Somhegybükki-legelőn létesített téliesített karámhoz egy mobil pásztorszállást is telepítettek. A karámban jelenleg negyven őshonos magyar fekete rackajuh él, ezt az állományt később száz példányra szeretnék bővíteni. Ugyanide kerül még húsz magyar tarka és szürkemarha is.

Közlésük szerint ott valósították meg az állattartást, ahol a gépi kaszálás nem, vagy csak nehezen megoldható. Így Parádon kívül a Bükkalján, Cserépfalu határában is biztosították a juhtartásra alapozott legelőgazdálkodás feltételeit.

A 2015 elején záruló projekt keretében a BNPI bővítette a hegyi területek kezeléséhez szükség gépparkját, gépszín épült és területet is vásárolt.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com