Újra Steinbach Józsefet választották a Dunántúli Református Egyházkerület püspökévé

Újra Steinbach Józsefet választották a Dunántúli Református Egyházkerület püspökévé - közölte az egyházkerület az MTI-vel.

reformátusSteinbach József második ciklusát kezdheti meg az egyházkerület élén, megbízatása hat évre szól.

Az egyházkerület tájékoztatása szerint újraválasztották az egyházkerület eddigi vezető tisztségviselőit is: Huszár Pál főgondnokot, Köntös László lelkészi főjegyzőt és Baráth István világi főjegyzőt.

A közleményben szereplő életrajz szerint Steinbach József 1964-ben született Veszprémben. 1991-ben szerzett lelkipásztori oklevelet a Budapesti Református Teológiai Akadémián. Tanulmányainak befejezése óta a Balatonalmádi-Balatonfűzfői Református Társegyházközség lelkipásztora.

1999-től óraadó tanár a Pápai Református Teológiai Akadémia Gyakorlati Teológiai Tanszékén, 2007-től 2009-ig a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője.

2009. január 1-jétől a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. 2012-től a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke.

A református egyházban az év végén lejár valamennyi választott tisztviselő hatéves megbízatása, és ezzel véget ér a 13. zsinati ciklus is. A választási szabályzat értelmében az egyházkerületekben november 28-ig lezajlott választások eredményeit december elején összesítik, majd a jogorvoslati határidők letelte után, január 31-ig megalakulnak az új egyházkerületi közgyűlések, és beiktatják az új vezetőket. Február 28-ig kell összehívni az új zsinat alakuló ülését, amelyen megválasztják a zsinat lelkészi és világi elnökeit.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com