Ukrán válság - Felújította a nyersacéltömb-gyártást Magyarországon az ukrán Donbasz vállalat

Az ukrán Donbasz Ipari Szövetség (ISD) bejelentette, hogy újraindította a nyersacéltömb-gyártást magyarországi és lengyelországi gyáraiban, a dunaújvárosi Dunaferr acélműnél és a Huta Czestochowánál.

isddunaferrA lépést Szerhij Tkacsenko, az ISD jogi osztályának vezetője az Ukrajinszki Novini hírportálnak azzal indokolta, hogy Kelet-Ukrajnában az ukrán fegyveres erők és az oroszbarát szakadárok között folyó harcok miatt alcsevszki kombinátja leállt, ahol eddig a két közép-európai acélművük számára állították elő a félkész terméket. Emiatt a Dunaferrnél és a Huta Czestochowánál ismét beindult az acélipari termékeik előállításához szükséges félkész termék gyártása.

Hangsúlyozta, hogy az intézkedés csupán átmeneti, ami mellett a vállalatcsoport termelésének optimalizálása érdekében döntöttek. Hozzátette, hogy amint újra működhet a Luhanszk megyei Alcsevszkben lévő gyár, a nyers acéltömböket ismét onnan szállítják majd a magyar és a lengyel gyárakba.

Ukrán források szerint az alcsevszki gyár már augusztusban leállt, azonban a félkész termék gyártásának Magyarországra és Lengyelországba áthelyezését csak most hozták nyilvánosságra a Donbasznál.

A donyecki székhelyű Donbasz Ipari Szövetség a kelet- és közép-európai térség vezető acélgyártó vállalatcsoportja, világszerte több mint 40 vállalat tartozik hozzá. 1995-ben alakult, egyik tulajdonosa az a Szerhij Taruta, akit októberben menesztett Petro Porosenko elnök a Donyeck megyei kormányzói posztról, amelyet március eleje óta töltött be.

Taruta ukrán források szerint szembekerült Porosenkóval, akinek kelet-ukrajnai béketerveit éles bírálatokkal illette, beleértve a Donyec-medence szakadárok kezén lévő közigazgatási egységeinek nyújtandó különleges státusról az elnök kezdeményezésére született törvényt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com