Ukrán válság – Magyarországi gazdák adományát adta át Jakab István Kárpátalján

Magyarországi gazdák által összegyűjtött négymillió forint összegű pénzadományt és 16 zsáknyi vetőmagot adott át az ukrajnai válság miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyar gazdák szervezeteinek pénteken Beregszászon Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke.

jakab istvánJakab István Magyarország beregszászi konzulátusán az adományok átnyújtásakor hangsúlyozta: „a mostani az első lépés a kárpátaljai magyar gazdák megsegítését illetően, az anyaországi gyűjtés ugyanis folytatódni fog.” Biztatónak mondta, hogy egy hét alatt sikerült négymillió forintot és 16 hektár bevetéséhez elegendő kukorica és napraforgó vetőmagot összegyűjteni, és még a vetési idényben célba juttatni.

A Magosz elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: mindenképpen folytatni kell a gyűjtést Kárpátalja magyar gazdálkodóinak megsegítésére, mert a földek megműveléséhez szükség lesz műtrágyára, növényvédő szerekre, a betakarításhoz és az őszi vetéshez pedig üzemanyagra, vetőmagra. Emlékeztetett, hogy a Magosz fenntartja a kárpátaljai segélyezés számára a bankszámlaszámát.

Jakab István hangsúlyozta: a támogatás hatékonyságának növelése érdekében a kárpátaljai magyar gazdáknak össze kell fogniuk, mindennemű rivalizálás mellőzésével. „Úgy vélem, a mostani ukrajnai válsághelyzet akár katalizátorként is szolgálhat a kárpátaljai magyar gazdák összefogásához, hiszen együtt erősebbek lesznek, s a háborús helyzet megszűnése után könnyebben tudják majd elérni a közös célokat” – fogalmazott a Magosz elnöke.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com