Ukrán válság - Martonyi: a V4-ek az ukrán demokratizálódást akarják segíteni

Azért utaznak a visegrádi országok (V4) külügyi vezetői Kijevbe, hogy támogassák Ukrajnát a válság leküzdésében, és segítsék az ukrajnai demokratizálódást - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek.

v4Martonyi János abból az alkalomból nyilatkozott, hogy a nap folyamán szlovák és cseh kollégájával, valamint a lengyel külügyi tárca képviselőjével Ukrajnába utazik. Pénteken Kijevben a tervek szerint Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfővel, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel, Vitalij Klicskóval, az Ütés (UDAR) párt elnökével és várhatóan Julija Timosenkóval találkoznak. Az ukrán fővárosból Donyeckbe utaznak tovább, ahol a kormányzóval és az orosz közösség képviselőivel egyeztetnek.

Szombaton Martonyi János Kárpátaljára látogat, Ungváron és Beregszászon a magyar közösség vezetőivel és egyházi vezetőkkel tárgyal.

A külügyminiszter kiemelte: a visegrádi országoknak (Csehországnak, Lengyelországnak, Magyarországnak és Szlovákiának) különleges felelősségük van a jelenlegi helyzetben. Azért utaznak a külügyi vezetők Ukrajnába, hogy segítsék az ország demokratizálódását és a jelenlegi nehéz helyzet mielőbbi megoldását - hangsúlyozta. Hozzátette: a legfontosabb, hogy folytatódjanak a májusi előre hozott elnökválasztás előkészületei.

A V4-ek ezzel a látogatással is világossá akarják tenni azt, amit a hétfőn Budapesten elfogadott nyilatkozatukban hangsúlyoztak, hogy a területileg egységes, szuverén és független Ukrajna mellett foglalnak állást, olyan ország mellett, amely teljes mértékben figyelembe veszi a demokrácia és a jogállamiság alapvető elveit, így az emberi és a kisebbségi jogokat is - mondta.

Martonyi János úgy látja, a látogatás alkalmat ad arra is, hogy a V4 országai kifejezzék aggodalmukat a krími események miatt. Lényeges, hogy ne történjen több erőszakos cselekmény a Krímben, és elkerülhetővé váljon, hogy további áldozatai legyenek a válságnak - magyarázta.

Mint mondta, fontos cél az is, hogy a krími feszültség ne terjedjen tovább, ne indokoljon olyan folyamatot, "amely aztán a keleti megyéknek az esetleges elkülönüléséhez vezet". Vannak aggodalomra okot adó jelenségek - tette hozzá, ezek közé sorolva az oroszországi hadgyakorlatokat. Véleménye szerint a jelenlegi helyzetben erre semmi szükség.

Martonyi János kitért arra is, hogy a V4-es külügyi vezetők útja beleillik az Európai Unió Ukrajna-politikájába, és a részleteit egyeztették az EU-val. Emlékeztetett: Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselő hétfőn járt Kijevben, és jövő hétfőn ismét oda látogat.

A külügyminiszter a kárpátaljai útjával kapcsolatban azt mondta, hogy ott a válság eszkalálódásakor valamivel jobb volt a helyzet, mint Ukrajna más részein. Kárpátalján a nyelvi, nemzeti közösségek nagyobb megértéssel, toleranciával viseltetnek egymás iránt, ugyanakkor ott is fennáll a veszélye a szélsőséges erők megjelenésének. Az a legfontosabb - emelte ki -, hogy Kárpátalján ne alakuljon ki feszültség, ne legyenek erőszakos cselekmények. A magyar közösség remélhetően egységes lesz ebben a helyzetben, és a közös érdekekre összpontosít - mondta Martonyi János.

MTI

Hozzászólások

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

http://ujhazak.com