Üljünk át másik autóba?

Megint ítéletidővel riogat az időjárás március 15-én.idojaras(650x433)
Mind emlékszünk a tavalyi havazásra, és borzalmas időjárásra, amire egész héten figyelmeztettek a meteorológusok, ám ennek ellenére mégis rengetegen elindultak a hétvégére pihenni.

Arra is mind élénken emlékszünk, hogy sorban érkeztek az SMS-ek, hogy maradjunk az autóba, vagy üljünk át máshoz, ha elfogy az üzemanyag. Most viccelődünk ezzel, de tavaly, aki március 15-én az utakon rekedt, az a rémálmába se szeretné újra átélni.

Éppen ezért idén legyünk okosabbak, ugyanis az időjárás most se hajlandó megkímélni minket, hogy napsütésben élvezhessük a hétvégét, és az ünnepet. Az Országos Metodológiai Szolgálat jelenleg a következő megyékre adott ki narancssárga riasztást:

Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Pest, Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Nógrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén.

Ezekben a megyékben holnap délutántól 90 kilométer per órás széllökések is lehetnek.

Citromsárga figyelmeztetést Vas, Zala, Somogy, Baranya, Tolna, és Békés megyére adtak ki. Ezeken a területek 70 kilométer per órás szél várható.

Holnap délig még élvezhetjük a napsütést, és a száraz időt, ugyanis 20 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet, de délutántól többfelé viharossá fokozódik a szél, bárhol eleredhet az eső, és a hőmérséklet is jócskán visszaesik.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com