Uniós bíróság: egyetlen fogyasztót sem lehet egyetlen egyszer sem megtéveszteni

A téves információ közlése akkor is az uniós jog által tiltott megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ha az nem szándékos, csak egyetlen egyszer történik, és egyetlen ügyfelet érint - mondta ki csütörtökön a UPC Magyarország ügyében lefolytatott eljárásban kihirdetett ítéletében a luxembourgi Európai Bíróság.

Európai bíróságA UPC-t a fogyasztóvédelmi hatóság azért bírságolta meg, mert miután egy ügyfél információt kért a számlázási időszakról, amely a számlából nem derült ki, majd az időszak végével a szolgáltatás megszüntetését kérte, a cég elírásra hivatkozott, és azt közölte vele, hogy csak pár nappal későbbi hatállyal tudja megszüntetni az előfizetést, mert az a tényleges számlazárási időpont. A UPC a fennmaradó időre is előfizetési díjat követelt, miközben az ügyfél már egy másik szolgáltatóval szerződést kötött és fizetett is a szolgáltatásért.

A fogyasztóvédelem döntését a UPC támadta meg, a Kúria pedig úgy vélte, hogy nem rendszerszerűen követett jogsértő gyakorlatról van szó, hanem egyetlen ügyfelelt érintő tévedésről. A legfelső magyar igazságszolgáltatási szerv azért fordult Luxembourghoz, hogy választ kapjon arra, hogy az uniós jog értelmében kereskedelmi gyakorlatnak tekintendő-e az egyetlen fogyasztóval szembeni valótlan információközlés.

A luxembourgi bírák arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kábeltévé-szolgáltatáshoz kapcsolódó ügyfélszolgálati információközlést az uniós jog értelmében a kereskedelmi gyakorlat részének kell tekinteni.

A bírák ezt követően pedig kimondták: az irányelv által tiltott megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak minősül, amikor a fogyasztó egyrészt téves információt kapott a két fél között fennálló szerződéses viszony időtartamát illetően, másrészt pedig a vállalkozás tévedése megakadályozta a tájékozott választásban, ezenfelül többletköltséget okozott számára.

"Az ügy megítélése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az érintett kereskedő cselekményére csak egyszer került sor, és az csak egyetlen fogyasztót érintett. Hasonlóképpen azon körülmény sem bír jelentőséggel, hogy a kérdéses cselekmény állítólag nem szándékos jellegű" - hangsúlyozza a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com