Uniós rendeletben rögzítették a repülőgépeken szolgálók pihenőidejét

Rendeletben szabályozta az Európai Unió a repülőgépeken szolgálatot teljesítők szolgálati és pihenőidejét, a szabályokat 2016. február 18-tól kell alkalmazni.

EuropaFlagAz unió hivatalos lapjában pénteken megjelent rendelet meghatározza, hogy a teljes szolgálati idő nem haladhatja meg hét egymást követő napon belül a 60, 14 egymást követő napon belül a 110, míg 28 egymást követő napon belül a 190 szolgálati órát.

A rendeletben foglaltak szerint a személyzet által teljesített járatok teljes repülési ideje 28 egymást követő napon belül nem haladhatja meg a száz, egy éven belül pedig a 900 repülési órát.

Szabályozzák továbbá, hogy a napi szolgálati időt csak akkor hosszabbíthatják meg, ha a repülőszemélyzetet megerősítik, komoly fáradtságot okozó helyzetek után pedig növelni kell a pihenőidőt, vagy csökkenteni a szolgálati időt. A napi maximális szolgálati időt hét egymást követő napon belül legfeljebb kétszer lehet meghosszabbítani maximum egy órával. Ebben az esetben viszont a repülés előtti és utáni pihenőidőt meg kell hosszabbítani.

Az unió tagállamai a rendelet szövege szerint eltérhetnek ettől a szabályozástól, hogy a nemzeti szempontokat érvényesíthessék, de csak akkor, ha a közösségi rendelettel megegyező biztonsági szintű jogszabályt alkotnak.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com