"Unokázós csalás" miatt emelt vádat az ügyészség Szombathelyen

Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Szombathelyi Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vád szerint egy külföldről irányított bűnszervezet tagjaként pénzt és ékszereket csalt ki idős emberektől - közölte az MTI-vel csütörtökön a Vas Megyei Főügyészség.A vádirat szerint a bűnszervezet külföldön tartózkodó - azóta már szintén letartóztatásban lévő és kiadatásra váró - tagjai magukat a sértettek lányának, fiának kiadva hívtak fel négy idős szombathelyi embert azzal, hogy gyerekeik balesetet okoztak, ami miatt nagy összegű kártérítést kell fizetniük.
    

A csalók módszeréhez tartozott, hogy a beszélgetés során a hívó fél átadta a telefont a társának, aki rendőrként, mentősként bemutatkozva megerősítette a bűntársa által elmondottakat - tartalmazza az ügyészség közleménye. Hozzáfűzték: az elkövetők "kárrendezés" címén 3 millió forint és 4,5 millió forint közötti összegeket kértek az idős emberektől, akik összesen több mint 9 millió forintot, illetve ékszereket adtak át vádlottnak, akinek futárként az volt a feladata, hogy átvegye a megtévesztett sértettektől a pénzt és az értékeket, és annak nagyobb részét külföldre juttassa.
    

A közlemény szerint az ügyészség a vádemelés során végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől való eltiltás és vagyonelkobzás kiszabását indítványozta az ügyben első fokon eljáró Szombathelyi Járásbíróságon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com