Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Orbán Viktor, amikor lefújta az olimpiai pályázatot, egy nappal előtte a Magyar Közlönyben megjelent egy új fejlesztés.

A közlés szerint Tokaj, a Felső-Tisza és a Nyírség turisztikai fejlesztésének részeként a 2000 lélekszámú Gyulaházára mintegy 3 milliárd forintból építenek „space-központot”.



Gyulaházán született minden magyar tiszteletre méltó egyénisége Farkas Bertalan.

A városban egyébként már van Gagarin szobor is.

”Eredetileg csak egy kiállító teremre pályázott, hogy a faluba kerülhessen a bezárt Közlekedési Múzeum űrrepülés-történeti kiállítása és a repüléstörténeti anyag egy része”. - nyilatkozta Bardi Béla polgármester a szon.hu oldalnak.

Így lett a „space-központ”, de ebből nem derül ki, hogy pontosan ez mit takar. Mint ahogyan konkrétan a Magyar Közlönyből sem derült ki, de a polgármester sem árult el részleteket.

Ugyanennek a turisztikai fejlesztésnek a része a 2,5 milliárd forintból épülő üveghíd Sátoraljaújhelyen.

Már 2015 nyarán felmerült, hogy az önkormányzat függőhidat építene Szárhegy és a Várhegy között. Arról korábban azonban nem volt szó, hogy ez üvegből, avagy plexiből épülne.



”Az építmény a világ leghosszabb üveghídja lenne, ugyanis 700 méteres hosszával 270 métert verne az eddig csúcstartó kínai függőhídra.” - írta a Vastagbőr blog írója.

A kormány olyan döntést is hozott, hogy felújítja a tokaji Rákóczi-várat 2 milliárd forintból, továbbá Makovecz pavilont épít Tokajban és Kisvárdán. Az utóbbi településen fürdőt újítanának fel 2,3 milliárdból, nem másból, mit hazai forrásokból.





Forrás: index.hu

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com