Utalványokkal trükköző újabb cégvezetők kerültek a vádlottak padjára

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség az üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt több száz személlyel szemben folyamatban lévő büntetőeljárásban újabb 39, béren kívüli juttatásként adható utalványokkal ügyeskedő cégvezetővel szemben emelt vádat.A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a nagyszabású adóelkerülés ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága előtt több száz személlyel szemben van folyamatban nyomozás.

Az ügyben országos illetékességgel eljáró Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség most benyújtott vádirata szerint a 16 cégből álló cégcsoport 2014 és 2019 között az ország teljes területén, ügynökein keresztül adómentes béren kívüli juttatásként adható utalványok forgalmazásával foglalkozott.

A cégcsoport a szolgáltatásait igénybe vevő gazdasági társaságok számára tudatosan lehetőséget teremtett az adóelkerülésre - írták, hozzátéve, hogy a vállalkozások ugyanis az utalványokat azonnal készpénzre válthatták, így kerülve el a munkabért ténylegesen terhelő adó- és járulékfizetési kötelezettséget.

Volt, hogy a megrendelt utalványokat a cégvezető vádlottak ki sem osztották a dolgozók között, hanem azonnal pénzzé tették. A visszaváltható utalványok segítségével a törvényeket kijátszó munkáltatók valójában munkabért fizettek ki dolgozóiknak, jóval kisebb közteher mellett - hangsúlyozták.

Emellett a cégcsoport több szövetkezetet is alapított, amelyekbe az érintett munkáltató cég dolgozóit "papíron" beléptették, ők az általuk ténylegesen elvégzett munka után járó díjazáshoz munkabér helyett "tagi támogatásként", adó- és járulékfizetés nélkül jutottak hozzá.

A cégcsoport szolgáltatásai közé tartozott a ténylegesen el nem végzett adminisztratív szolgáltatásokról vagy "kezelési költségről" szóló fiktív számlák kiállítása is, amely a cégek számára az áfafizetési kötelezettség csökkentését biztosította - tették hozzá.

Volt két olyan cég a most benyújtott vádirat szerint, amely a fenti módszerekkel 78, illetve 54 millió forintot "spórolt meg", míg a többi vállalkozás egyenként 6 millió és 33 millió forint közötti adót került el.

A Büntető törvénykönyv szerint korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki a költségvetési csalással okozott vagyoni hátrányt a vádemelés előtt megtéríti, a jelenlegi vádemelésben érintett 39 cégvezető a nyomozás során a vagyoni hátrány teljes összegét, önrevíziót követően, az adóhatóság felé önként megfizette.

A főügyészség őket üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagy jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja, a bűnügyben még további vádemelések várhatók.

Azoknál a gyanúsítottaknál, akik a cselekményükkel 5 millió forintnál kevesebb vagyoni hátrányt okoztak és azt önként megtérítették, továbbá a bűncselekmények elkövetését beismerték, az ügyészség felajánlotta, hogy a vádemelést elhalasztva feltételesen felfüggeszti az eljárást - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com