Útdíj - Csaknem 50 ezer autós vásárolt már megyei matricát

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. tájékoztatása szerint a viszonteladó partnerekkel együtt péntek déli 12 óráig mintegy 82 ezer e-matricát értékesítettek, csaknem 50 ezer autós váltott már megyei matricát.

orbán viktor

A cég az MTI-nek pénteken küldött közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a megyei matricák mellett a hagyományos "időalapú", azaz 10 napos, havi vagy éves matricákat idén is meg lehet vásárolni.

Jelezték, a hagyományos időalapú matricák mellé az érvényességi idő figyelembevételével már nem kell megyei matricát venni.

A NÚSZ ügyfélszolgálati irodáinak egy része bővített nyitva tartással áll az ügyfelek rendelkezésére hétvégén is. Január elsejétől a megyei matrica mintegy 1500 értékesítési pont bármelyikén mindegyik megyére megvásárolható.
Az autósok az új, megyei matricákkal egy-egy megye gyorsforgalmi útjait évi 5 ezer forintos áron használhatják.

Közölték, a korábbiak mellett a megyei matrica és más új matricatípusok a szokott értékesítési csatornákon válthatók meg: a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálatain, a határátkelőknél meglévő viszonteladói értékesítési pontokon, az ematrica.autopalya.hu weboldalon, valamint a viszonteladók jelentős részénél, így a Mol, Shell, Agip töltőállomásokon.

Február elsejétől pedig minden eddig megszokott értékesítési ponton meg lehet majd vásárolni az új matricákat - írták.

A hagyományos időalapú matricákat D1, B2 kategóriákra minden korábbi viszonteladói partnernél a megszokott módon meg lehet vásárolni.

A 2014. december 31-e előtt vásárolt 10 napos és havi matricák a lejárat időpontjáig, a 2014-es éves matricák 2015. január 31-ig érvényesek a vásárláskor érvényben lévő feltételek mellett.

Emlékeztettek arra is, hogy a változtatások értelmében az idei évtől csak a következő útszakaszok maradnak díjmentesek: az M0 autóút 1. számú főút és M5 autópálya közötti szakasza, az M0 autóút 4. számú főút és M3 autópálya közötti szakasza, az M0 autóút 11. számú főút és a 2. számú főút közötti szakasza, valamint a teljes M31-es autópálya.

A díjköteles úthálózat térképe a nemzetiutdij.hu oldalon található, és az első nap tapasztalatai alapján összegyűjtött kérdések-válaszok is ugyanott érhetők el.

A cég közölte, az új szabályozás miatt óriási az érdeklődés, a matricavásárláskor megnövekedett várakozási idővel lehet számolni. A telefonos ügyfélszolgálat a +36-36-587-500-as telefonszámon áll az ügyfelek rendelkezésére.

MTI

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com