Útdíj - Közel 18 ezer e-matricát váltottak vissza

Összesen 890 ezer megyei e-matricát vettek az autósok március 15-ig, és közel 18 ezer visszaváltását kezdeményezték a vasárnap éjfélkor lejárt határidőig - tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NUSZ) Zrt. hétfőn az MTI-t.

e-útdíjA legtöbb megyei matricát Pest megyében vásárolták és Vas megyében váltották vissza a legtöbbet.

Az idén január 1-jétől a korábbi díjmentes gyorsforgalmi úthálózat nagy része díjkötelessé vált.

Február 1-jétől azonban egyes útszakaszok ismét díjmentesek lettek, így a korábban megváltott e-matricák egy része feleslegessé válhatott.

Az év elején vásárolt és feleslegessé vált megyei e-matricák visszaváltását március 15-én éjfélig lehetett kezdeményezni, személyesen a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban, elektronikus vagy postai úton, utóbbi esetben a feladás dátuma nem lehet későbbi, mint 2015. március 15-e.

A közleményben hozzátették, hogy a webes felületen hibásan leadott, továbbá a postai úton érkező kérelmek miatt nem 100 százalékos a feldolgozottság, a végleges összesítés a héten zárul.

talatai azt mutatják, hogy az autósok többsége kellő odafigyeléssel váltotta meg a szükséges matricát. Sokan vannak azonban, akik még mindig nincsenek tisztában az újonnan díjkötelessé vált szakaszokkal, és erre már csak akkor döbbennek rá, miután kézhez kapták a pótdíjfizetési felszólítást.

A szolgáltató ismételten felhívta a figyelmet a leggyakoribb felhasználói tévesztésekre is, ilyen például, hogy januártól már a D2 kategóriába tartozó járművekre D1 kategóriás jogosultságot váltanak.

Ez a szabályozás értelmében olyan, mintha az autós egyáltalán nem váltott volna matricát. Az új D2 díjkategóriába tartoznak a hétnél több utas szállítására alkalmas személyautók, valamint a legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik és a lakóautók.

Szintén gyakori tévesztés, hogy az autós utólag veszi meg az e-matricát, amit a jogszabály értelmében minden esetben előre, a díjköteles szakaszra való felhajtás előtt kell megváltani. Az akár néhány perccel később megváltott e-matrica jogosulatlan úthasználatnak minősül, az ellenőrző kamerák az elhaladó autóról a rendszám alapján azonnal megállapítják, hogy van-e érvényes e-matricája.

A megyei matrica hatálya a megye közigazgatási határán túl a megyét követő első csomópontig érvényes.

A megyei matricák mellett megmaradtak az országos érvényességű időalapú matricák is heti 10 napos, havi és éves időtartamra, ezek mellé az érvényességi időt figyelembe véve, már nem kell megyei matricát vásárolni.

Az úthasználónak egy érvényes jogosultsággal kell rendelkezni, amely lehet időalapú vagy az új területi alapú megyei matrica - hangsúlyozta a NUSZ.

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com