Üzletszerűen vesztegettek meg egészségügyi dolgozókat temetkezési vállalkozások

Számtalan esetben fizettek le temetkezési vállalkozások egészségügyi dolgozókat, az ügyben hat emberrel szemben folyik eljárás - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.A tájékoztatás szerint az egészségügyi dolgozók a pénzért cserébe a temetkezéssel foglalkozó cég ügyintézési folyamatait jóval kedvezőbb feltételek mellett folytatták le. A halottkezelési dokumentációkat a szokottnál kedvezőbben ütemezték, azáltal, hogy az elhunytak hűtési idejét csökkentették.
    

November 22-én a bűncselekménnyel kapcsolatban vizsgált emberek lakásain és munkahelyein kutatást tartottak a rendőrök, és a bizonyításhoz szükséges eszközöket foglaltak le, további információkat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak meg - ismertette a rendőrség. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a nyomozók hat embert előállítottak, és gyanúsítottként hallgattak ki, közülük egy férfit őrizetbe vettek.
    

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya két emberrel szemben üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása, míg négyükkel szemben üzletszerűen elkövetett vesztegetés gyanúja miatt folytat eljárást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com