Vádat emeletek a korábbi barátnőjét lehallgató férfival szemben

Vádat emeletek egy férfival szemben, aki amellett hogy hónapokon át zaklatta korábbi barátnőjét, le is hallgatta az asszony lakását - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.Saághy Flóra közölte, a férfit tiltott adatszerzés bűntettével, valamint zaklatás vétségével vádolják. A férfi és a nő rövid ideig párkapcsolatban éltek, és szakításukat követően közös gyermekük született. 2021. május 19-én a vádlott a nő lakásán járt, hogy gyermekét meglátogassa.


Ekkor a konyhában titokban egy olyan technikai eszközt helyezett el, mely a lakásban keletkező hangokat továbbította neki. A vádlott ezt követően mintegy száz alkalommal hallgatta le a sértett tudta nélkül a lakásban zajló eseményeket, egészen addig, amíg két nappal később a készüléket annak jelzőfénye miatt a nő észrevette.
    

A férfi 2021. június eleje és augusztus közepe között több mint 700 alkalommal hívta fel korábbi barátnőjét telefonon, illetve különböző alkalmazásokon keresztül, valamint napi rendszerességgel üzeneteket küldött neki. Ezekben amellett, hogy gyermekük hogyléte felől érdeklődött, rendszerint hangot adott féltékenységének is, ha a nő nem reagált azonnal megkereséseire. A férfi egy alkalommal vitába is keveredett az utcán a babakocsit toló sértettel, és a szóváltás során leöntötte őt vízzel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com