Vádat emelt az ügyészség a cég vezetője ellen (2. rész)

Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a milliárdos csalással gyanúsított, Bróker Marcsiként elhíresült nő ügyében - tájékoztatta a vádhatóság szerdán az MTI-t.A közlemény szerint a megyei főügyészség üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő karcagi nő ellen.

A vádhatóság a mellékletekkel együtt mintegy 64 ezer oldal nyomozati irat alapján döntött a vádemelésről. A terjedelmes, 1729 oldal vádiratban 767 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás, 2 rendbeli sikkasztás, a számvitel rendjének 5 rendbeli megsértése, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység szepel. A vádlott által döntően magánszemélyeknek okozott kár összege százezer forinttól egymilliárd forintig terjed. A 768 sértett sérelmére elkövetett bűncselekmények kárértéke összességében meghaladja a tízmilliárd forintot, ezzel szemben a vádlott által az évek során a sértetteknek kifizetett - megtérülésként értékelhető - pénz nem éri el a négymilliárd forintot.


A tájékoztatás szerint a vádlott egy budapesti székhelyű szolgáltató kft. ügyvezetőjeként a gazdasági társaság budapesti és karcagi irodáiban a cég megalapításától, 1999. augusztus 9-től kezdődően 2015. április 14-ig rendszeresen jogosulatlanul kötött lényegében betétgyűjtésre irányuló, részben forintalapú, részben devizaalapú határidős, valamint portfólió kezelésére irányuló szerződéseket. 


A nő havi 1-1,75 százalékos és évente akár 22 százalék feletti hozam garantálása mellett vállalta az átvett összegek forgatását. Az ügyfeleit megtévesztve a szerződésekben vállalta, hogy a neki befektetés céljából átadott pénzek különböző pénzintézeteknél betétet vagy értékpapír-befektetést képeznek. Az átvett összegeket azonban nem helyezte el pénzintézeteknél, azokra nézve befektetési tevékenységet nem folytatott.


A vádlottnak a betétgyűjtési tevékenységre nem volt engedélye. Ennek ellenére szerződéskötéskor az ügyfeleit arról tájékoztatta, hogy a tevékenységét jogszerűen működő pénzügyi szolgáltatóként, ellenőrzött formában végzi és az erre kiadott engedély a birtokában van. Valótlanul hivatkozott arra is, hogy a befektetni kívánt pénzekre az Országos Betétbiztosítási Alap harmincmillió forintig garanciát biztosít.


A nő nem rögzítette a sértettek készpénzes befizetéseit a kft. könyvelésében, amikor pedig átutalták neki a pénzt, azt kérte, hogy jogcímként valutavásárlást jelöljenek meg. A vádlott a sikeres tevékenység látszatának fenntartása érdekében az ügyfelek által kezdeményezett hozam-, illetőleg tőkekifizetéseket pontosan teljesítette. A kifizetések fedezetét azonban nem a kft. gazdálkodásának eredménye, hanem a sértetti befizetések biztosították.


A szerződések lejártakor a sértetteknek más befektetések révén el nem érhető magas hozamot mutatott ki. Tevékenységével arra ösztönözte őket, hogy ne vegyék ki a befektetett tőkéjüket, a szerződéseiket hosszabbítsák meg és további megtakarításaikat is nála helyezzék el. A nő az ügyfeleitől átvett pénzekből biztosította a családja megélhetését is. Nagy értékű ingatlanokat, gépjárműveket vett, a családtagjaival költséges utazásokon vett részt.


Az ügyészség szerint a vádlottnak már a befizetett tőkeösszegek átvételekor sem állt szándékában, hogy valamennyi sértettnek akár csak az eredetileg befizetett tőke összegét visszatérítse. A kft. az ország több pontján működő irodáit 2015. április 14-én bezárta. A sértettek a befektetési pénzüket a továbbiakban nem tudták felvenni, azokra a felszámolás alatt álló gazdasági társaság vagyona nem nyújt fedezetet - olvasható a közleményben.


A Kun-Mediátor Kft. vezetője a felelősségre vonás elől külföldre szökött, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A Karib-tengeri Belize-ben fogták el 2016. december 8-án és december 13-án hozták Magyarországra, a 62 éves karcagi nő tavaly december 16-e óta van előzetes letartóztatásban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com