Vádat emelt az ügyészség egy 5,7 milliárd forintos költségvetési csalás ügyében

Vádat emelt az ügyészség egy 5,7 milliárd forintos költségvetési csalás ügyében - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.A bűnszervezet tagjai a vád szerint kétszintű céghálózaton keresztül csaltak el munkát terhelő adókat és járulékokat, valamint áfát, amellyel 3 év alatt 5,7 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. A vádirat szerint egy 49 éves férfi elhatározta, hogy 40 éves testvérével, testvére élettársával és egy további társával létrehoz egy bűnszervezetet, amelynek célja munkáltatással összefüggő adók és járulékok megfizetésének elkerülése lesz. A 49 éves 2015-re egy olyan, kétszintű céghálózat felett rendelkezett, amely stróman ügyvezetők nevén lévő, időszakonként cserélődő gazdasági társaságokból állt.
    

Az ügyészségi közlemény szerint a bűnszervezet irányítója egy komplett irodaházi szervezetet épített fel, amelyben a bűnszervezeti tagok, valamint a bűncselekmény elkövetéséről tudomással nem bíró dolgozók végezték az egymástól szigorú szabályok szerint elkülönített - különösen cégbejegyzéssel kapcsolatos, könyvelési, bérszámfejtési - feladatokat.
    

A munkát végző emberek foglalkoztatása kirendeléses formában történt, és ezt használta ki a bűnszervezet a költségvetés megkárosítására.

A munkavállalókat a céghálózat alsó szintjén elhelyezkedő, közel 80 társasághoz jelentették be, ugyanakkor - a kirendeléssel - a céghálózat második szintjén álló társaságoknál dolgoztak, amelyek alvállalkozóként álltak látszólagos üzleti kapcsolatban a főként takarítási, illetve őrzés-védelmi tevékenységet folytató megrendelő gazdasági társaságokkal.


A törvényes működés látszatának fenntartása, valamint a lelepleződés elkerülése érdekében a munkavállalók részére kifizetett munkabért terhelő adókat és járulékokat bevallották, annak megfizetését ugyanakkor az elkövetők úgy kerülték el, hogy az általános forgalmi adóbevallásokban - fiktív számlákkal - jogosulatlanul levonták az áfát, melynek eredményeként a jogosulatlan visszaigénylés megteremtette az alapot a járulékok látszólagos rendezésére. Az adóhatóság a visszaigényelt áfa terhére - külön átvezetési kérésre vagy automatikusan - csökkentette a munkát terhelő fizetési kötelezettségeket, így azok tényleges megfizetése nem történt meg.
   

A bűnszervezet 2015 és 2018 között az állami költségvetésnek összesen több mint 4,7 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott, amelyhez az egyes vádlottak változó mértékben járultak hozzá - írta az ügyészség. Hozzátették: a vád szerint a bűnszervezet segítségével az egyik megrendelő cég is csökkentette fiktív számlákkal a befizetendő áfáját mintegy 400 millió, a munkát terhelő közterheit 600 millió forinttal, így a bűnszervezet további 1 milliárd forint vagyoni hátrány okozásához járult hozzá.
     

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának Vas megyei pénzügyi nyomozói a bűnszervezet működését felderítették, majd 2019 márciusában felszámolták és széleskörű nyomozást folytattak az ügyben. Ennek eredményeként a Fővárosi Főügyészség Gazdasági Bűnügyek Osztálya különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó - 4 vádlott esetén bűnszervezetben elkövetett - költségvetési csalás bűntette, közokirat-hamisítás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt nyújtott be több mint 400 oldalas vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.
    

Az ügyben 64 vádlott van; a bűnszervezet irányítója és 3 tagja, további 5 terhelt, akik a vád szerint tudták, hogy megkárosítják a költségvetést, azonban a bűnszervezet működését nem látták át, továbbá 55 stróman. Utóbbiak között voltak rendezett megjelenésű színlelt ügyvezetők, akiket szükség esetén adóhatósági ellenőrzésre vagy egyéb hivatalba is be lehetett küldeni, illetve olyanok is, akik rossz anyagi helyzetük miatt általában egyszeri vagy pár alkalommal kapott kisebb összegű anyagi ellenszolgáltatás, vagy ígért munka fejében vállalták el az ügyvezetői tisztségeket.
    

A főügyészség fegyházbüntetés kiszabására, valamint pénzbüntetésre és cégvezetéstől eltiltásra, több stróman esetén próbára bocsátásra tett indítványt a vádiratban, valamint vagyonelkobzást is indítványozott a nyomozás során lefoglalt gépjárművek, részvények, ékszerek, festmények, márkás órák, táskák, hatástalanított fegyverek, valamint egyéb, jogellenes gazdagodás miatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com