Vádat emeltek 11 ember ellen több tízmilliós pénzmosás miatt Kecskeméten

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség 11 személy ellen emelt vádat, akik online csalásokhoz bankszámlaszámokat biztosítottak, és mintegy 55 millió forintot moshattak tisztára.A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivőjének keddi tájékoztatása szerint az ügy elsőrendű vádlottja 2023-ban egy ismeretlenül maradt megbízó kérésére, pénzért elvállalta, hogy keres olyanokat, akik jutalék ellenében rendelkezésre bocsátják bankszámlájukat. A férfi a lehetőségről tájékoztatta egy budapesti ismerősét - az ügy másodrendű vádlottját -, aki hét embert, köztük a barátnőjét is rávett, hogy adja át bankszámlaszámait.

A számlatulajdonosok egy része a pénzek felvételében, illetve valutavásárlásokban is részt vett. A felvett összegek - a beígért jutalékok kifizetése után - a fővárosi férfin keresztül az elsőrendű vádlotthoz kerültek, aki a pénzeket a megbízójának továbbította - írta Kövecs Máté.

A két vádlott által szerzett bankszámlákra nyolc bűncselekményből nagyjából 55 millió forint érkezett. Ebből mintegy 37 millió forint egy kunszentmiklósi sértett sérelmére elkövetett csalásból származott. A pénz legnagyobb részét egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfi vette fel hat budapesti bankautomatából csaknem hatvan részletben, a másodrendű vádlott kíséretében. A bűncselekményen a budapesti férfi közel kétmillió forintot keresett, a számlájukat átadó pénzmosók pedig ennek tizedét kapták - közölte.

A főügyészség az első és másodrendű vádlottakat különösen nagy értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett pénzmosással, a többi vádlottat pénzmosással vádolja. Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com