Vádat emeltek a hatvani dialízisközpontban betegtársát megtévesztő férfi és élettársa ellen

Kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt emeltek vádat egy vesebeteg férfival és annak élettársával szemben, akik pénzt csaltak ki egy veseátültetésre váró betegtől a hatvani dialízisközpontban - közölte a Heves megyei főügyész szerdán az MTI-vel.Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint az ügy elsőrendű vádlottja - egy heti rendszerességgel művesekezelésre szoruló 40 éves férfi - 2020 elején elhatározta, hogy megpróbálja alkalmi betegtársai személyes adatait megszerezni, majd tőlük pénzt kicsalni. Tervének megvalósításához segítségül hívta 29 éves élettársát is.

    
Múlt év tavaszán a férfi a hatvani dialízisközpontban egy idős, veseátültetésre váró nő bizalmába férkőzött, akit rövidesen otthonában felhívott, majd férjének orvosként bemutatkozva felajánlotta, hogy pénzért vesedonort tud szerezni a betegsége miatt kiszolgáltatott asszonynak. Állítását alátámasztva a férjjel olyan bizalmas orvosi adatokat közölt, melyeket betegtársától tudott meg beszélgetéseik során.
    

A megtévesztett házaspárt a férfi felszólította: még aznap utaljanak át egy általa megadott számlára 255 000 forintot, különben nem kerül sor a transzplantációra. Miután a házaspár fizetett, a csaló és élettársa további nagyobb összeget követelt a sértettektől, akik ezt már gyanúsnak találták és fizetés helyett feljelentést tettek a rendőrségen.
    

Nem voltak eredményesek azok a további próbálkozások sem, melyek során a vádlottak más, dialízisre szoruló betegeket is megpróbáltak hasonló módon megtéveszteni - tette hozzá Szalóki Zoltán. A főügyész jelezte: a Gyöngyösi Járási Ügyészség a büntetlen előéletű elsőrendű vádlottal szemben pénzbüntetés, míg élettársával szemben - annak büntetett előélete miatt - végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól. Emellett javasolta, hogy az ítéletben a sértetteknek okozott kár megtérítésére is kötelezzék az elkövetőket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com