Vádat emeltek a Horthy-megemlékezésen részt vevő öt "gárdista" ellen

Vádat emeltek öt ember ellen, akik törvényi tilalom ellenére egyenruhában vettek részt a Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulójára szervezett budapesti megemlékezésen március 1-jén - közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.Ibolya Tibor közleményében tudatta: a Budapesti V.

és XIII. Kerületi Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben szabjon ki két férfival szemben pénzbüntetést, három társukat pedig bocsássa próbára.

    
A vádirat szerint az öt ember - négy férfi és egy nő - a megemlékezés utolsó helyszínére, az V. kerületi Vértanúk terére egy - korábban a bíróság által megszüntetett - egyesület formaruhájának elemeit viselve jelent meg. A vádlottak ezzel megszegték a gyülekezési jogról szóló törvényt, amely szerint gyűlésen tilos erőszakot közvetítő vagy megfélemlítő jellegű félkatonai, vagy ahhoz hasonló ruházatot viselve megjelenni, illetve, ha azt a tudomásul vett bejelentés nem tartalmazta, a gyűlésen részt vevők nem viselhetnek védőfelszerelést, egyenruhát vagy azzal összetéveszthető ruházatot.
    

Az ügyészség a terheltekkel szemben a békés jelleget biztosító korlátozások megsértésével elkövetett gyülekezési szabadság megsértésének vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra - írta Ibolya Tibor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com