Vádat emeltek a juhászait embertelen körülmények között tartó gazdálkodó ellen Kecskeméten

Vádat emeltek egy gazdálkodó ellen Kecskeméten, aki éveken át embertelen körülmények között, fizetség nélkül dolgoztatta és rendszeresen bántalmazta idős juhászait - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője kedden az MTI-vel.A vádirat szerint a Bács-Kiskun vármegyei tanyán őstermelőként állattartással foglalkozó férfi 2010. és 2021.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

között más gazdáknál dolgozó idős, egyedülálló férfiakat - fizetés, rendszeres szabadnapok és teljes ellátás ígéretével - rávett arra, hogy állatgondozóként nála dolgozzanak - írta Négyessyné Bodó Marianna.
    

A gazda az első juhásszal még 2010 nyarán egyezett meg. A tanyáján takarmánytárolásra használt, rágcsálókkal teli, folyóvíz és áram nélküli épületben szállásolta el, ahol a sértett maga alakította ki az ágyát szalmabálákra helyezett deszkákból. A vádlott az első télen még biztosított tűzifát a fűtéshez, a következő teleken már nem; az idős férfi a kabátjával és rongyokkal takarózott be, hogy ne fagyjon meg. A férfi öt hónap után már nem adott sem fizetést sem szabadnapot a juhásznak.
    

A gazda 2013 novemberében, majd 2021 júniusában további két férfit vitt dolgozni a tanyájára. A kiszolgáltatott munkavállalókat éheztette, előfordult, hogy romlott ételt vagy megfagyott maradékokat kaptak, így éhségük csillapítására a disznóknak szánt konyhai maradékból, illetve a birkák tápjából kényszerültek enni. A vádlott vödörrel és bottal rendszeresen bántalmazta is a férfiakat. Egyiküket ököllel úgy megütötte, hogy a bal szemére megvakult. A juhász végső elkeseredésében öngyilkosságot kísérelt meg, ami miatt a vádlott végül kórházba vitte, és ott hagyta.
    

Végül a férfiak, mivel a rájuk bízott állatok lelegelték a szomszédos tanyákon a vetést, a helyszínre érkező rendőröktől kértek segítséget. A vádlott egyiküket azzal fenyegette meg, hogy megöli, ha tanúskodni próbál. Az ügyészség a gazdát rendszeres előny céljából, több ember sérelmére, kiszolgáltatott helyzet kihasználásával, sanyargatással elkövetett emberkereskedelemmel és kényszermunkával, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértéssel, továbbá kényszerítés kísérletével vádolja. A letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com