Vádat emeltek az anyja házát szándékosan felgyújtó gyulai férfival szemben

Jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy gyulai férfival szemben, aki tavaly márciusban szándékosan felgyújtotta édesanyja házát, amelynek nyomán a nő minden értéke odalett - tájékoztatta a Békés Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-t.A 43 éves büntetlen előéletű férfival szemben az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A közlemény szerint a férfi tavaly március elején szakított az élettársával, emiatt folyamatosan ittas állapotban volt. Ekkor az édesanyjával lakott annak tanyája főépületében, míg az ingatlanhoz tartozó másik épületben a férfi lánytestvére élt kiskorú gyermekével.

A vádlott 2025. március 15-én a délutáni órákban ittas állapotban azt mondta az anyjának, hogy rágyújtja a házat, és a garázsban meg is gyújtotta az ott tárolt gyermekjátékokat. Az édesanyja és a testvére eloltotta a tüzet, majd egy rokonhoz mentek aludni, mivel a férfi azzal fenyegetőzött, hogy rájuk gyújtja a házat.

Három nappal később a férfi az ingatlan főépületének legalább két szobájában tüzet gyújtott, a ház teljesen kiégett, megsemmisültek az anya ingóságai és csaknem 3 millió forint készpénze, valamint odalett lánytestvérének négyszázezer forintnyi készpénze. A férfi az édesanyjának összesen több mint 41 millió forint kárt okozott, amely nem térült meg - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com