Vádat emeltek az ügyfelét zsaroló budapesti ügyvéd és társai ellen

Vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Főügyészség a saját ügyfelét zsaroló ügyvéd és négy társa ellen - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.Ibolya Tibor közleményében azt írta, a 43 éves budapesti férfi ügyvédként 2014-ben megbízást kapott a sértettől, egy feltaláló üzletembertől, hogy lássa el a kozmetikai termékeit forgalmazó cégét érintő ügyvédi feladatokat. Az ügyvéd felismerte, hogy megbízója bizalmatlan a hatóságokkal szemben, így elhatározta, hogy kihasználja őt.


    
Az ügyvéd elhitette a sértettel, hogy házkutatást fognak nála tartani, ezért elkért tőle több, üzleti és személyes titkokat tartalmazó adathordozót, ám miután a csak kitalált házkutatásra nem került sor, az ügyvéd egy társával együtt azt mondta a sértettnek, hogy az adathordozókat a védelme érdekében a Dunába dobták. A valóságban azonban ezek a tárgyak az ügyvédhez kerültek, amivel a későbbiekben zsarolta is a sértettet.
    

Emellett az ügyvéd 2015 tavaszán rávette a sértettet, hogy alapítson új cégeket. Az ügyvéd az üzletember költségén, és csak részben a tudtával, több gazdasági társaságot is létrehozott, amelyek élére saját bizalmi embereit tette, a tényleges érdemi döntéseket azonban ő maga hozta meg, majd a cégek közötti pénzmozgások felhasználásával, a profit kivonásával az ügyvéd a sértettet megkárosította.
    

Amikor az üzletember 2017-ben felmondta a megbízást, az ügyvéd - két vádlottal együtt - egy éven át zsarolta a sértettet, a hosszú évek alatt felépített cégcsoport és hírnév, illetve a magánélete súlyos megkárosításával, valamint élet elleni fenyegetésekkel - írta a főügyész. Az ügyvéd több százmillió forint értékben szerzett így a sértettől gyémántokat, készpénzt és ingatlant.
    

A főügyész tájékoztatása szerint az elsőrendű vádlott, az ügyvéd jelenleg is letartóztatásban van. A másodrendű vádlott egy budapesti gyémántkereskedő, aki aktívan részt vett a zsarolásokban, a negyedrendű vádlott - a sértett bizalmi emberének hitt sofőr - bűnsegédként vett részt a zsarolásban. A harmadrendű vádlott a cégcsoport informatikai fejlesztője, aki a vád szerint a cégcsoport működéséhez elengedhetetlen adatok visszatartásával zsarolta a sértettet, ezzel százezer eurót kényszerített ki tőle. Az ötödrendű vádlott egy nő, aki strómanként az ügyvéd által kiállított, ügyvédi munkavégzésről szóló hamis számlák kifizetéséről intézkedett.
    

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, élet elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, a vádlottakkal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozva. Ibolya Tibor tudatta azt is, hogy az ügyben más bűncselekmények gyanúja miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen továbbra is nyomozás van folyamatban, amelyet elkülönítettek ettől az ügytől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com