Vádat emeltek egy afgán és négy bolgár embercsempész ellen

Embercsempészés kísérlete miatt vádat emelt a Bajai Járási Ügyészség egy afgán férfi és négy bolgár bűntársa ellen, A vádlottak huszonöt embert Ausztriába akartak csempészni - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t. A közlemény szerint az öt embercsempész Budapestről Nagybaracska külterületére akart utazni, hogy a szerb-magyar határt illegálisan átlépőket fejenként ezerötszáz euróért Ausztriába vigyék. A pénzt utólag kapták volna meg. A vádlottak három autót béreltek, az egyikből az utasüléseket is kiszerelték, hogy több helyük legyen, majd tavaly, egy augusztusi éjjelen elindultak Nagybaracska felé. Az első autóban az afgán és két bolgár embercsempész ült, ők mutatták az utat a két bolgár sofőrnek.

A huszonnégy afgán és egy iráni állampolgár Nagybaracska külterületén egy napraforgótáblában megbújva várta az embercsempészeket. A vádlottak már csak pár tíz méterre voltak a búvóhelytől, amikor a rendőrök lecsaptak a konvojukra. Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakat az ügyészség több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének kísérletével vádolja, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint kiutasítást indítványoz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com