Vádat emeltek egy ápolónő ellen, aki édesanyját próbálta megölni

Vádat emeltek egy édesanyját megölni próbáló ápolónő ellen Heves vármegyében - közölte a vármegyei főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel.Gubala Ádám Miklós tájékoztatása szerint a Heves Vármegyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 41 éves nő ellen, aki a vádirat szerint közel húsz éve szakképzett nővérként dolgozott a gyöngyösi kórházban.
    

A vádlott pszichiátriai beteg édesanyja 2021 augusztusában került be az intézmény egy másik osztályára, majd közel két hónap múlva lánya külön kérésére áthelyezték a kórháznak arra a részre, ahol ő is dolgozott. A nő elhatározta, hogy megöli anyját, ezért kizárólag orvosi utasításra beadható, külön, zárható szekrényben tárolt morfint szerzett arra hivatkozva, hogy a gyógyszerre egy másik betegnek van szüksége. Később ügyeleti idejében különböző gyógyszerek keverékét infúzióban beadva megpróbálta túladagolni édesanyját.
    

A beteg szülő a gyógyszer-túladagolás következtében súlyos, életveszélyes állapotba került, életét kizárólag a gyors orvosi beavatkozás, és az azt követő többhetes kezelés mentette meg - tette hozzá a helyettes szóvivő. A nő bűnügyi felügyeletben várja a bíróság előkészítő ülését. A Heves Vármegyei Főügyészség vele szemben - bűnössége beismerése esetén - 8 év szabadságvesztés, valamint végleges hatályú foglalkozástól eltiltás kiszabását javasolja az ügyben első fokon eljáró Egri Törvényszéknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com