Vádat emeltek egy balesettel végződő kaszkadőrbemutató miatt Heves megyében

Vádat emeltek egy férfi ellen, akinek a hatéves fia quaddal több embernek sérülést okozott egy kaszkadőrbemutatón - tájékoztatta a Heves megyei főügyész csütörtökön az MTI-t.Szalóki Zoltán közölte: az eset idején képesítés nélküli kaszkadőrként dolgozó 35 éves férfi a kisfiát már hároméves korától oktatta quad vezetésére, ötéves korától pedig már kaszkadőrmutatványokra is próbálta betanítani.
    

A kisfiú óvodai ballagása alkalmából 2018 nyarán a vádlott utcai kaszkadőrelőadást szervezett, de nem gondoskodott a közönség védelméről. Figyelmen kívül hagyott minden más előírást is, amikor úgy döntött: a bemutatón szerepelteti gyermekét, akinek egy 131 kilós, négykerekű homokjáróval kellett volna egy alkalmi rámpáról átugratnia az aszfalton hanyatt fekvő apja fölött.
    

A mutatvány nem sikerült, mert amikor a kisfiú felhajtott a rámpát alkotó deszkákra, az egyik elmozdult a helyéről. Emiatt elveszítette uralmát a jármű felett, és fékezés, irányváltás nélkül az út mentén álló nézők közé hajtott. A balesetben egy embernek eltört a lába, négy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A Hatvani Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja az apát, akire felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól, valamint azt, hogy határozott időre tiltsák el a kaszkadőr foglalkozástól és kötelezzék a bűnügyi költségek megfizetésére - ismertette a főügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com