Vádat emeltek egy díler ellen, aki kábítószer hatása alatt menekült a rendőrök elől

A Kecskeméti Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki Kecskeméten dizájner droggal teli autóval, kábítószer befolyása alatt menekült a rendőrök elől - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.A vádirat szerint a lajosmizsei férfi tavaly augusztus végén nagy mennyiségű, kristály fantázianevű új pszichoaktív anyagot szerzett be azért, hogy értékesítse. Nemcsak kereskedett a dizájner droggal, de ecstasyt és marihuánát is fogyasztott, mielőtt tavaly augusztus 29-én délelőtt autóba ült.
    

Az ügyészség szerint a vádlott járműve tele volt fehér színű csillámos porral, a porciózáshoz használt alufóliával és digitális mérleggel, amikor a bódult sofőrt Kecskeméten az egyenruhások meg akarták állítani. Ő azonban a jelzés ellenére továbbhajtott, végül csak üldözést követően, több utcával távolabb fogták el - tették hozzá.
    

A kecskeméti nyomozók az autóban talált jelentős mennyiségű dizájner drogot és a kereskedéssel összefüggő eszközöket lefoglalták. Az ügyészség a férfit kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja, ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés mellett pénzbüntetés kiszabását, továbbá közúti járművezetéstől eltiltását indítványozza. A hasonló bűncselekmények miatt korábban már többször büntetett férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com