Vádat emeltek egy élettársát külföldön koldulásra kényszerítő férfi ellen Heves vármegyében

Vádat emelt a Heves Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki koldulásra kényszerítette élettársát külföldön - közölte a szervezet sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.Gubala Ádám Miklós tájékoztatása szerint a vádlott a gondnokság alatt álló és betegsége miatt az önellátásban is segítségre szoruló élettársa telefonját és személyes iratait magához vette, és halálos fenyegetéssel rákényszerítette, hogy Romániába utazzanak. Külföldi tartózkodásuk alatt az állapota miatt, valamint a nyelv- és helyismeret hiányában önállóan hazatérni nem tudó, társának kiszolgáltatott nő naponta kérlelte a férfit, hogy menjenek haza, amire a vádlott bántalmazással válaszolt.

Távozásukat észlelve a nő családtagjai telefonon próbáltak kapcsolatba lépni rokonukkal, a férfi azonban nem engedte, hogy élettársa beszélhessen velük, és hamisan azt állította nekik, hogy Budapesten tartózkodnak.

A rokonok a nő felkutatása érdekében a fővárosba utaztak, majd egy telefonhívás során a vádlott azt mondta a sértett édesanyjával, hogy addig nem engedi haza a lányát, amíg nem fizetnek neki 500 ezer forintot. Eközben a nőt Romániában arra kényszerítette, hogy pénzt kéregessen, ha pedig ez ellen tiltakozott, bántalmazta őt. A koldulással megszerzett összegeket erőszakkal elvette, azt javarészt saját étkezésére, illetve alkoholra költötte - olvasható a vádiratban.

A szóvivő jelezte: a jelenleg letartóztatásban lévő férfit végül európai elfogatóparancs alapján tavaly tavasszal fogták el, őt a főügyészség emberrablás, valamint kényszermunka bűntettével vádolja. A Heves Vármegyei Főügyészség beismerés esetén hat év szabadságvesztés kiszabását kérte a vádlottra az ügyben eljáró bíróságtól - tette hozzá Gubala Ádám Miklós.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com