Vádat emeltek egy férfi ellen, aki előfizetői adatokat adott át egy csalónak

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz az ellen a 31 éves férfi ellen, aki ügyfélszolgálati munkatársként előfizetői adatokat szerzett meg egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfinak.A Fővárosi Főügyészség azt közölte kedden az MTI-vel, hogy egy férfi - aki ellen a főügyészség korábban vádat emelt -, aki a Dominikai Köztársaságban élt, 2019 és 2021 között az elkövetésbe bűntársakat is bevonva, csalárd módon hozzáfért mások bankszámláihoz.
    

A sértetteket úgy választotta ki, hogy álláshirdetéseket, illetve a tulajdonosok tudta és belegyezése nélkül ingatlanhirdetéseket tett közzé, majd a jelentkezőket megtévesztette és megszerezte adataikat, amelyekkel visszaélt és kárt okozott az érintetteknek. Az ügy vádlottja 2016 óta egy magyar távközlési cég értékesítési partnerének dolgozott ügyfélszolgálati munkatársként, és 2020-ban elhatározta, hogy munkaviszonya mellett mellékes jövedelemre is szert fog tenni.
    

Ezért másokon keresztül kapcsolatba került a Dominikán élő férfival. A két férfi üzenetküldő alkalmazáson keresztül kommunikált, és a Dominikán élő elkövető, akinek a vádlott csak a felhasználónevét ismerte, azt ígérte, hogy ha a vádlott megszerez egyes, a távközlési cég által kezelt ügyféladatokat, akkor ezért cserébe kriptovalutával fizet neki - írta az ügyészség.
    

A férfi a korrupciós ajánlatot elfogadta és 2020 novemberétől kezdve, munkaköri kötelességeit, valamint a vonatkozó adatvédelmi és adatbiztonsági szabályokat megszegve, az érintettek tudta nélkül, három ember és két cég adatait is kiszolgáltatta a csalónak. A Fővárosi Főügyészség a 31 éves férfit kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével és 3 rendbeli személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtön- és pénzbüntetés kiszabását, valamint azt is indítványozza a vádiratban, hogy a bíróság tiltsa el az ügyfélszolgálati munkakör végzésétől - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com