Vádat emeltek egy férfi ellen, aki megpróbálta elvenni egy rendőr fegyverét

Emberölés előkészülete miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki 2020 októberében megpróbálta elvenni egy járőr szolgálati fegyverét egy budapesti bevásárlóközpontnál lévő autóbuszpályaudvaron - közölte Costopulos Orestis főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-vel.A közleményben felidézte: 2020. október 2-án délután a Készenléti Rendőrség állományába tartozó rendőrök közbiztonsági ellenőrzésre érkeztek a pályaudvarra. Ugyanebben az időben a buszvégállomáson tartózkodott a vádlott, egy 25 éves férfi, akivel exbarátnője akkor közölte, hogy korábbi szakításukat véglegesnek tekinti.
   

A fiatalember a hallottaktól indulatos lett és kijelentette, öngyilkosságot fog elkövetni, de előtte lelövi a helyszínen lévő rendőröket is - írta a főügyészhelyettes. A férfi egy szolgálati kisbusz takarásában közelítette meg a gépjárműnél várakozó egyenruhás járőröket, majd az egyik, neki háttal álló rendőr mögé lépett és megpróbálta elvenni szolgálati lőfegyverét. A rendőr a fegyver elvételét megakadályozta. Társaival megbilincselték. A férfi kérdésükre megismételte az általa korábban mondottakat, miszerint gyilkosság és öngyilkosság céljából akarta a fegyvert megszerezni.
    

A Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság halmazati büntetésül ítélje a - mintegy másfél évig személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés hatálya alatt álló - vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre és írjon elő számára indulatkezelési terápián történő részvételt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com