Vádat emeltek egy férfi ellen, aki megütött egy utcán vizelő embert, súlyos sérülést okozva

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az ellen a 35 éves férfi ellen, aki úgy megütött egy, a járdán vizelő ittas férfit, hogy az koponyatörést szenvedett - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.Ibolya Tibor közleményében kiemelte: a tipikus és sokak által egyszerű indulati cselekménynek tartott egyszeri ütés is könnyen végződhet tragédiával, különösen, ha a sértett idős vagy ittas személy. Tavaly szeptember 17-én a vádlott Budapest XXI. kerületében a gyermekével közlekedett, amikor felfigyelt a 75 éves, a járdán vizelő ittas férfira. Kérdőre vonta, és emiatt szóváltásba keveredtek egymással. Ennek során az apuka közepes erővel arcon ütötte az ittas férfit. Az ütés következtében a sértett hanyatt esett és feje a földhöz csapódott, amelytől életveszélyes koponyatörést és agyzúzódást szenvedett. A vádlott a sértetthez mentőt hívott.

    
Az idős férfit kórházba szállították, ahol szakszerű ellátást kapott, azonban a fejsérülésétől függetlenül, korábban kialakult szívproblémái miatt elhunyt. A vádlott az ügyészség szerint életveszélyt okozó testi sértés bűntettét követte el, amiért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com