Vádat emeltek egy fertőzött gyermeke kezeltetését elhanyagoló zalai pár ellen

Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat Zalában egy élettársai kapcsolatban élő pár ellen, mert éveken keresztül elhanyagolták gyermekük tőlük kapott szifiliszes fertőzésének kezelését, gyermekeiket pedig iskolába sem járatták - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.Pirger Csaba tájékoztatása szerint a szülőknél 2013-ban diagnosztizáltak szifiliszes megbetegedést, ami miatt az akkor 6 éves és 4 éves gyereküket is megvizsgálták, de náluk nem volt kimutatható a fertőzés. Megelőzésként antibiotikumos kezelést és rendszeres kontrollvizsgálatokat írtak elő a gyerekeknek, de a szülők ezeket nem hajtották végre, nagyobbik lányuk emiatt meg is fertőződött.

  
A kislánynál 2014-ben bőrgyógyászaton diagnosztizált szifilisz miatt laborvizsgálatokat, valamint neurológiai, szemészeti és kardiológiai vizsgálatokat írtak elő, de a szülők nem vitték el mindegyikre a gyermeküket, és a későbbi kontrollvizsgálatokat is sorra elmulasztották. A kislány elhanyagolt állapota miatt 2015-ben többször kórházi kezelésre is szorult, a szülők a felszólítások ellenére mégis több éven át elhanyagolták a felülvizsgálatokat, holott fennállt a lehetősége annak, hogy a szifilisz súlyosbodik, átterjed valamelyik szervre, akár idegrendszeri károsodást is okozva.
   

Miután a szülők a kórházi és családgondozói felszólítások ellenére sem kezeltették megfelelően gyermeküket, a Zala Megyei Kormányhivatal 2017 augusztusában nevelésbe vette mindkét gyermeket. A férfi és a nő ellen amiatt is vádat emeltek, mert az időközben tankötelessé vált gyermekeik rendszeresen nem jártak iskolába. A szülők többször is költöztek, de a felszólítások ellenére egyik lakhelyükön sem gondoskodtak arról, hogy a gyerekek mindennap iskolába járjanak. A két gyereket a 700-800 órányi hiányzásuk miatt évismétlésre kötelezték.
    

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a szülők ellen, mert magatartásukkal súlyosan veszélyeztették gyermekeik testi és értelmi fejlődését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com