Vádat emeltek egy fiatalkorú fiúval szemben, aki kiskorú lányokat zsarolt

A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy fiatalkorú fiúval szemben, aki pornográf tartalmú felvételeket zsarolt ki kiskorú lányoktól - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint a szlovák fiú egy a fiatalok körében kedvelt közösségi alkalmazáson keresztül 18 éven aluli lányokkal vette fel a kapcsolatot azért, hogy tőlük pornográf képeket, videókat szerezzen.

Az egyik kislánytól, aki még tizenkét éves sem volt, bikinis és fehérneműs képeket kért, s miután a kiskorú sértett elküldte azokat, a fiú olyan felvételeket kért tőle, amelyeken meztelen.

A lány nem teljesítette a vádlott kérését, mire a fiú azzal fenyegette meg, hogy ha nem küldi el a kért képeket, akkor az addig elküldötteket közzé teszi a közösségi oldalon. A kislány megijedt, és szólt a szüleinek, akik a rendőrséghez fordultak.

A fiatalkorú másik két lányt is felkeresett a közösségi oldalon, akik először önként küldtek magukról meztelen képeket a vádlott kérésére, de miután nem voltak hajlandóak több képet küldeni magukról, a fiú megfenyegette őket, hogy az addig átküldött felvételeket elküldi barátaiknak, ismerőseiknek. A lányok ettől megijedtek, és több hónapon keresztül engedelmeskedtek a zsarolónak, magukról több pornográf képet és videót küldtek neki.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség a fiatalkorút több rendbeli minősített szexuális kényszerítés bűntette mellett gyermekpornográfia bűntettével vádolja.
A vádlott bűnösségéről az Érdi Járásbíróság fog dönteni - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com