Vádat emeltek egy hamis diplomata-útlevelet használó budapesti férfival szemben

Vádat emeltek egy budapesti férfival szemben, aki hamis diplomata-útlevéllel igazolta magát a röszkei autópálya-határátkelőhelyen 2018 végén - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.Saághy Flóra közölte, a férfit közokirat-hamisítás bűntettével vádolják. A vádirat szerint a férfi Szerbiából jelentkezett belépésre 2018. december 27-én, és először személyi igazolványát adta át az útlevélkezelőnek, aki megállapította, hogy szerepel a bűnügyi nyilvántartásban, ezért másodlagos ellenőrzésre félreállította.

    
A vádlott ekkor nyújtotta át a személyes adatait tartalmazó közép-afrikai köztársaságbeli diplomata-útlevelét. Az úti okmányról megállapították, hogy azt legalább két eredeti útlevélből állították össze.  Ismeretlen elkövető az eredetileg nem is diplomata útlevélként kiállított okmányban a vádlott adatait tartalmazó első lapot manipulálta, további két belső lapot, illetve a műbőr fedőlapot kicserélte, és az okmány sorszámát is megváltoztatta.
    

Az okmányról a vádlott maga is tudta, hogy hamisítvány - közölte az ügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com