Vádat emeltek egy ingatlancsalásokat elkövető társaság tagjaival szemben

Különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy csoport tagjaival szemben, akik hamis ajándékozási és adásvételi szerződésekkel, strómanok bevonásával számos budapesti, valamint Balaton-parti – zömmel végrehajtással terhelt – ingatlan tulajdonjogát szerezték meg, illetve próbálták megszerezni - közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint egy 65 és egy 53 éves elkövető 2018-tól végrehajtás alatt álló ingatlanok árverésen történő megvásárlásával és követeléskezeléssel foglalkozott.

Üzleti kapcsolataik révén tudomást szereztek olyan ingatlanokról, melyeket a tulajdonosaik hosszabb ideje nem látogattak, a hozzájuk kapcsolódó anyagi kötelezettségeiket nem teljesítették, ezért több esetben már végrehajtás terhelte az ingatlant.

A 65 éves férfi az ingatlanok megszerzése érdekében többször valótlan kölcsönre hivatkozva fizetési meghagyás kibocsátását, majd végrehajtás elrendelését kezdeményezte a tulajdonosokkal szemben, s amennyiben a tulajdonos nem lépett, szabadnak látta az utat az ingatlan csalárd megszerzéséhez - fogalmaztak.

A két férfi 2021 nyarán ismerte meg a 41 éves, budapesti bűntársukat, aki felajánlotta, hogy a szükséges ügyvédi tevékenység elvégzéséhez segítséget tud nyújtani; azt javasolta, hogy az ingatlanokat a hozzátartozója által alapított, de ténylegesen általa vezetett alapítvány részére lehetne névleg ajándékozni, amely így adó- és illetékmentes is lenne.

Megegyeztek, hogy az alapítvány felett rendelkező vádlott a további társaival együttműködve hamis ajándékozási szerződéseket készít, majd a tulajdonjog bejegyzése után az ingatlanokat értékesítik, és a vételáron megosztoznak. A 41 éves vádlott a szerződéskötés folyamatába anyagi juttatás fejében az alapítvány kuratóriumi elnökét is bevonta - tették hozzá.

Az ajándékozási szerződések elkészítéséhez, megszerkesztéséhez közvetítőn keresztül két ügyvédet szerveztek be, majd a 41 éves elkövető, miután a tulajdonjognak az alapítvány javára történő bejegyzését kezdeményezték, megkereste egy ismerősét, hogy segítsen a további értékesítésben. A 41 éves budapesti nő két másik vádlott bevonásával, valamint egy harmadik, budapesti ügyvéd közreműködésével újabb valótlan tartalmú adásvételi szerződések megkötésében működött közre.

Az ügyben 12 ingatlant érintően 24 vádlottal szemben emeltek vádat, az összes kár értéke meghaladja az egymilliárd forintot, amelynek nagy része az eljárás során megtérült.

Az ügyészség a vádiratában 22 elkövetővel szemben tett indítványt börtönbüntetés kiszabására azzal, hogy hét vádlott esetében a bíróság annak végrehajtását függessze fel; két vádlott esetében pénzbüntetést indítványoztak, velük szemben a Veszprémi Járásbíróság a büntetési indítvánnyal egyetértve időközben büntetővégzést hozott.

Az ügyészség ezen túl a kuratóriumi elnök vádlott esetében indítványozta a civil szervezet vezető tisztségviselője, míg az ügyvéd vádlottak esetében az ügyvédi foglalkozás gyakorlásától történő eltiltásukat, valamint a vádlottak jogtalan gazdagodása erejéig vagyonelkobzás alkalmazására is indítványt tett velük szemben - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com