Vádat emeltek egy internetes csaló ellen Egerben

Internetes csalássorozat miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség egy nő ellen, aki 2021 májusától - több mint hat hónapon keresztül - interneten elkövetett bűncselekményekből fedezte a kiadásait - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.Azt írták, hogy a nő egy népszerű online hirdetési oldalon kínált eladásra olyan - főleg műszaki - árucikkeket, amelyekkel valójában soha nem rendelkezett. Főleg mobiltelefont, hangszórót, okosórát vagy éppen fülhallgatót hirdetett meg, miközben célja kizárólag a termékek vételárának vagy előlegként egy részének megszerzése volt.
    

A hirdetésekre az ország különböző pontjairól jelentkeztek a sértettek, akikkel a vádlott telefonon vagy az interneten írásban tartotta a kapcsolatot. A nő által megtévesztett sértettek az egyeztetések után a vádlott által megadott bankszámlára utalták a jellemzően 50 ezer forintot el nem érő összegeket - tudatta a főügyészség.
    

Ismertették azt is, hogy az ügyben 33 sértett érintett, a vád tárgya kétrendbeli kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás és 31 rendbeli szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás vétsége. A közlemény szerint a vádlott gyanúsítotti kihallgatását követően ismeretlen helyre távozott, feltehető, hogy a büntetőeljárás elkerüléséért elérhetetlenné vált, ezért az ügyészség távollevő terhelttel szemben emelt vádat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com