Vádat emeltek egy másolt autódiagnosztikai szoftverekkel üzletelő férfi ellen

Engedély nélkül másolt autódiagnosztikai szoftvereket értékesített az interneten, és ezzel 93 millió forint vagyoni hátrányt okozott 19 jogtulajdonosnak egy férfi, aki ellen a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség emelt vádat - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közleményében azt írták, hogy a szerzői jog különösen nagy vagyoni hátrányt okozó megsértésének bűntette miatt emeltek vádat a kiskunfélegyházi férfi ellen. A vádirat szerint a férfi 2015-től az elfogásáig, 2019 januárjáig folyamatosan több internetes portálon engedély nélkül többszörözött autódiagnosztikai szoftvereket és eszközöket értékesített. A megrendelések alapján ezeket többnyire postán küldte el, esetenként fel is telepítette a nem jogtiszta, másolt programokat a vevő számítógépére.
   

Országszerte mintegy 120 helyszínen, a vádlott lakásán és a vevőknél tartottak kutatásokat, ezek során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi nyomozói lefoglalták a jogosulatlanul felhasznált programokat tartalmazó számítógépeket és adathordozókat. A vagyoni hátrány megtérítésére a sértettek polgári jogi igényt jelentettek be, ennek biztosítására a nyomozás során zár alá vették a férfi ingatlanját, személygépkocsiját és a tőle lefoglalt 6 millió forint készpénzt. Az ügyészség a férfira felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte a Kiskunfélegyházi Járásbíróságtól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com