Vádat emeltek egy napelemes rendszerek bérbeadását ígérő szlovák férfi ellen

Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség egy szlovák férfi ellen, aki napelemes rendszerek bérbeadását ígérte Magyarországon, de miután a megrendelők kifizették az árát, nem telepítette azokat - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel. A vádlott korábban repülőjegyekkel is csalt.Ibolya Tibor közleménye szerint a férfi a szolgáltatást 2015 és 2017 között interneten és szórólapokon hirdette egy általa vezetett szlovákiai vállalkozás és két magyarországi cég felhasználásával.

A hirdetésben azt állította, hogy a háztetőre napelemet és szélkereket szerel fel, amelyek több energiát termelnek, mint amennyit a fogyasztó használ, így a megtermelt többlet energiát értékesítik az áramszolgáltatónak, az ebből befolyt összeg tíz százalékát pedig megkapja az érintett fogyasztó.

    
A megrendelőknek regisztrációs díjat, rendszerenként háromszázezer - hétszázezer forintot kellett fizetniük. Az ígért rendszereket azonban csak három, bemutatóként szolgáló háznál építette ki. A férfi célja az volt, hogy a sértettek tévedésbe ejtésével, a regisztrációs díjként megfizetett összegeket megszerezze.
    

A vádlott a csaláshoz magyarországi üzletkötők közreműködését kérte, akik nem tudtak a bűncselekményről. A vádirat szerint a férfi továbbá 2013 novemberében tulajdonosként belépett egy Thaiföldön működő, búvároktatással foglalkozó cégbe, és az egyik magyar tagjának hamisan azt állította, hogy üzletet kötött Dubaj nemzetközi légitársaságával, az Emirates Airlines-szal, így rajta keresztül olcsóbban lehet repülőjegyhez jutni. A vásárlóknak a jegy árát a férfi szlovák cégéhez kellett átutalniuk.
    

A vádlott a két csalással több mint 130 embert károsított meg, több mint 70 millió forinttal. Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit többrendbeli kisebb, illetve nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással vádolja, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta rá - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Február 16-án délután veszélyhelyzetre készült a rendőrség a Záhony és Nyíregyháza közötti pályaszakaszon, miután egy férfi azzal hívta fel a 112-t, hogy a vonat alá ugrik.

Óvodai szexuális erőszak

Óvodai szexuális erőszak

Vádemelést javasol az újbudai ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

A nő más nevére kiállított, de saját fényképével ellátott okmányokkal élt vissza: volt, akinek több mint egymillió forintot vett fel bankszámlájáról. A Budapesti Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottat, és további sértettek jelentkezését várják.

Kényszerítés a buszon

Kényszerítés a buszon

A Miskolc Rendőrkapitányság nyomozói egy 15 éves helyi fiút hallgattak ki gyanúsítottként.

„Foglyul ejtett” besurranó

„Foglyul ejtett” besurranó

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársainak már csak a bilincset kellett rátennie arra a férfire, akit lopáson ért egy ház lakója.

Így készülnek a négylábú rendőrök

Így készülnek a négylábú rendőrök

A csípős hideg ellenére is keményen készültek a kutyás járőrök a február 20-ai, összevont képzésre Hajdú-Biharban.

Bevetésen: Az Agria műveleti egység

Bevetésen: Az Agria műveleti egység

Géczi Roland törzszászlós immár a harmadik évtizedet tapossa rendőrként.

Kihallgatták a villamos kihívóját

Kihallgatták a villamos kihívóját

A Teréz körúton próbálta megállítani a 4-6-ost.

Holttestet találtak a rendőrök a XVII. kerületben

Holttestet találtak a rendőrök a XVII. kerületben

A rendőrség már korábban két férfit gyanúsított meg az ügyben.

Mozifilm készült a betörőről

Mozifilm készült a betörőről

Moziban járt egy férfi Tatán.

http://ujhazak.com