Vádat emeltek egy pultos ellen, aki óvatlanul klóros fertőtlenítőt öntött a vendég poharába

A Monori Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki bor helyett klóros fertőtlenítőszert öntött egy vendég poharába, így maradandó fogyatékosságot okozott - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a gyömrői nő egy helyi vendéglátóhelyen dolgozott pultos-pénztáros munkakörben. 2022 májusában a főnöke megkérte, hogy egy másik egységbe menjen át egy órára helyettesíteni.

Ismeretlen személy, ismeretlen időpontban egy adott fajtájú bor feliratával ellátott, színtelen üvegébe lúgos kémhatású, aktív klórtartalmú fertőtlenítőszert töltött, majd azt a vendéglátóhelyen, bárki által hozzáférhető helyen elhelyezte, és erről a vádlott nem tudott.

A vendéglátóhelyre betérő nő - más mellett - egy pohár bort kért a vádlottól, a pultos nő pedig a fertőtlenítőt tartalmazó palackból anélkül, hogy előtte az üveget, annak címkéjét, illetve az üvegben lévő folyadékot ellenőrizte volna, 2 deciliternyit kitöltött a sértettnek. A sértett azonnal rosszul lett, miután beleivott, ezért kórházba vitték a mentők. A nő maradandó fogyatékossággal gyógyuló sérülést szenvedett.

A közlemény szerint ha a vádlott a kiszolgálást megelőzően munkaköri leírásának megfelelően ellenőrizte volna az üveget, illetve a benne lévő folyadékot, akkor észlelte volna az üvegben és annak kupakján a fehér kristályos szemcséket, illetve az üvegben lévő folyadék - fehérbortól lényegesen eltérő - szagát.

Monori Járási Ügyészség a nőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Monori Járásbíróság fog dönteni - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com