Vádat emeltek egy szentesi bankrabló ellen

Vádat emeltek egy szentesi férfi ellen, aki tavaly decemberben késsel rabolt ki egy helybeli pénzintézetet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban lévő férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével vádolják. A férfinek nem volt munkaviszonya és megélhetést biztosító rendszeres jövedelme, a vádirat szerint ezért elhatározta, hogy rablásból jut pénzhez. Tavaly december 21-én délután lakóhelyén - hogy későbbi menekülését biztosítsa - több réteg ruházatot vett fel, kést, valamint egy hátizsákot is magához vett. Majd arcán maszkot és napszemüveget viselve, kapucniját fejére húzva megjelent egy helyi bankfiókban.

    
Az ügyféltérben egy nőhöz lépett, kést szorított a nyakához, és a hátizsákot a pultra dobva a készpénz átadását követelte a banki alkalmazottaktól. A hátizsákba mintegy 500 ezer forintot pakoltak, ez alatt a vádlott folyamatosan a sértett nyakához szorította a kést, és sürgette a pénz átadását, azzal fenyegetőzve, hogy ha ez nem történik meg, elvágja a nő torkát.


Miután a bank alkalmazottai az ügyféltérbe visszatérve átadták a hátizsákot a vádlottnak, a férfi kevesellte a kapott összeget, és megismételte fenyegetéseit. A banki alkalmazottak ekkor közölték, hogy a páncélszekrényt időzár védi, és annak kinyitására várni kell, amit hallva a férfi a hátizsákot magához véve elmenekült.
    

A rendőrség korábbi közleménye szerint a 24 éves férfi ezután taxival Csongrádra utazott, majd egy főváros felé tartó vonatra szállt fel. A rendőrök - katonákkal közösen - Kecskeméten elfogták a vádlottat, és szinte hiánytalanul lefoglalták a bankból elvitt pénzt is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com