Vádat emeltek egy veszprémi orvos ellen, mert pénzt kért a műtétekért

A Veszprémi Járási Ügyészség vádat emelt egy orvos ellen, aki a betegeit pénzért vizsgálta és műtötte meg - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.judgeA vádirat szerint az orvos - akivel szemben hasonló bűncselekmény miatt már korábban is vádat emeltek - a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban államilag finanszírozott ellátásért kért pénzt. Az ügyészség kilencrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat az orvos ellen, aki 2012 júniusa és 2014 márciusa között a műtétek, valamint a vizsgálatok elvégzéséért jogtalanul anyagi ellenszolgáltatást kért a betegeitől.

A vádiratban szereplő kilenc, államilag finanszírozott ellátásra jelentkező beteg esetében az orvos a műtétekért a legtöbb esetben 150 ezer, míg a kontrollvizsgálatokért 15 ezer forintot kért. A pénzt többnyire a műtétek előtt kérte, azokat pedig, akik előre nem fizettek, a későbbi vizsgálatok során figyelmeztette a tartozásukra azzal, hogy az összeget akár részletekben is megadhatják.

Előfordult, hogy az orvos olyan betegétől próbált meg 150 ezer forintot szerezni, aki korábban már közölte, hogy 50 ezer forintot tud csak adni, részletekben, és ezt meg is tette. Az orvos utóbb mégis rákérdezett, hogy a tartozását vagy annak egy részét tudja-e rendezni. Az asszony ezért később egy másik intézményben végeztette el a szükséges vizsgálatokat.

Volt, hogy az orvos "kedvezményt" is adott az állami finanszírozású műtétért annak a betegnek, akinek egy újabb beavatkozásra volt szüksége: így 100 ezer forintot kellett fizetnie. Egy másik esetben úgy fogadta el a kért 150 ezer forintot a beteg házastársától, hogy a beavatkozás eredménye alapján tudta, az asszony gyógyulása nem várható, amit a férjjel is közölt. A beteg a műtét után egy hónapon belül meghalt - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

http://ujhazak.com