Vádat emeltek Kőrös Gusztáv Tibor és társai ellen

Vádat emeltek hat ember, köztük Körös Gusztáv Tibor egykori DK-tag, volt országgyűlési képviselőjelölt ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYI) vezetője hétfőn az MTI-t.Keresztes Imre főügyész közölte: a vádirat lényege szerint Kőrös Gusztáv Tibor 2017 áprilisában rávette nem jogi végzettségű ismerősét, adja ki magát ügyvédnek és ajánlja fel egy fogvatartottnak, hogy hétmillió forint ellenében közbenjár az eljáró hatóságoknál szabadlábra helyezése és az ellene folyó nyomozás megszüntetése érdekében.

    
A letartóztatásban lévő fogvatartott élettársa az ajánlat meghallgatása után feljelentést tett, a főügyészség pedig egy budapesti bevásárlóközpontban elfogta a pénz átvételére érkező álügyvédet. A többi vádlott - közülük kettő fogvatartottként - bűnsegédként működött közre a bűncselekmény elkövetésében. A KNYI az ügyben hat gyanúsítottat hallgatott ki. Kőrös Gusztáv Tibor és egyik társa más ügyben letartóztatásban van, hárman szabadlábon védekeznek, a korábban kényszerintézkedés hatálya alatt álló hatodik gyanúsított ellen pedig elfogatóparancsot bocsátottak ki.
    

Az ügyészség egy vádlottal egyezséget kötött, így rá próbaidőre felfüggesztett, a többiekre pedig végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A főügyész emlékeztettet: Kőrös Gusztáv Tibor ellen több büntetőeljárás van folyamatban. Vele és 13 társával szemben tavaly június 18-án a Somogy Megyei Főügyészség többrendbeli, vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.


A vádirat szerint tízen - bűnszervezet tagjaként - vállalkozóktól csaltak ki jelentős összegeket, arra hivatkozva, hogy a pénzt pályázatok elnyerése érdekében hivatalos személyeknek juttatják el. Négy vádlott pedig vállalkozóként adott pénzt vesztegetési céllal Kőrös Gusztáv Tibornak. Hozzátette: Kőrös Gusztáv Tibor ellen 2014 júliusában is vádat emeltek négyrendbeli hamis vád bűntette miatt. Ebben az ügyben a vádirat szerint a férfi a 2013-as bajai megismételt időközi önkormányzati választásokhoz kapcsolódóan - a kormánypártokat lejáratni szándékozó - hamis videót készített és adott át az egyik ellenzéki párt tagjának azért, hogy azt csatolja a választás rendje elleni bűntett miatti feljelentéshez.
    

Kőrös Gusztáv a videó készítésekor a solti roma önkormányzat elnöke, a Demokratikus Koalíció volt tagja volt, a 2018-as országgyűlési választáson pedig a Minden Szegényért Párt Bács-Kiskun megyei képviselőjelöltje volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com