Vádat emeltek korrupció miatt egy volt közalkalmazotti vezetővel szemben

A Fővárosi Főügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz egy volt közalkalmazotti vezetővel szemben, aki korrupciós visszaosztást kért, és részben kapott is - közölte a főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a nő a 2010-es évek második felében közalkalmazottként önálló intézkedésre jogosult vezető volt egy a gyermekvédelem területén működő gazdálkodó szervezetnél, és így joga volt fizetéskiegészítésekről dönteni.

A szervezet egyik kétszemélyes egységénél a feladatokat hónapokig csak egy dolgozó látta el, két ember munkáját végezve. A vádlott felajánlotta, hogy helyettesítés címén – egyébként a túlmunkáért jogszerűen járó – keresetkiegészítést engedélyez a beosztott részére, ha ő annak a felét visszaosztja a számára.

A munkavállaló az ajánlatot elfogadta, és egy éven keresztül az illetményemelésének felét a főnökének adta oda, aki így összesen közel félmillió forinttal gazdagodott.

A vádlott, miután már nem volt vezető, a gazdálkodó szervezet egy másik munkavállalójának azt ígérte, hogy az új vezetőnél közbenjár az érdekében, így biztosítva, hogy, ha a gazdálkodó szervezet megszűnne, akkor is legyen munkája a beosztottnak. Emellett azt állította, hogy illetményemelést eszközöl ki számára, azonban azt kérte, hogy a kettős közbenjárásért cserébe az emelés összegét havonta adja át számára; a munkavállaló az ajánlatot visszautasította.

A Fővárosi Főügyészség a volt vezetőt önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével és önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolta meg vádiratában.

A főügyészség azt indítványozza, hogy a bíróság ítélje a vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre, valamint pénzbüntetésre, és határozott időre tiltsa el ő attól, hogy közalkalmazottként dolgozzon - közölte az ügyészség.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com