Vádat emeltek nyolc határrendész ellen korrupció miatt

Vádat emelt az ügyészség a nagylaki határrendészek korrupciós ügyében.A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsánál nyolc határrendésszel - köztük egy alosztályvezetővel - és egy román állampolgárral szemben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.
    

A közlemény szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben valamennyi vádlott beismerő vallomás tett. A rendőr vádlottak hivatásos szolgálati viszonya az eljárás alatt megszűnt, közülük ketten majdnem fél évig voltak letartóztatásban. Szolgálatuk során a nagylaki határrendészek a vádirat szerint még a határátkelő előtt rendszeresen megállítottak külföldi gépjárműveket és vélt vagy valós szabálysértésekre hivatkozva felajánlották, hogy készpénzért cserébe eltekintenek a bírság kiszabásától és a szabálysértési eljárások megindításától.
    

A hivatalos személyek megállapodtak abban, hogy a szolgálatuk alatt a külföldi állampolgároktól megszerzett korrupciós pénzt egymás közötti szétosztják. A készpénzt egymástól meghatározott időközönként átvették és többi között az egyenruhájukban vagy napszemüvegtokban, esetenként az átkelőhelyen tárolták a szolgálatuk végéig.
    

A korrupciós tevékenységet a vádlottak bizonyítottan 2022 február közepe és 2022 június vége között folytatták, a vesztegetési pénzből valamennyien részesedtek - írták. A vádlottaktólt 4095 eurót, 1050 lejt, 355 angol fontot, 210 zlotyt és 355 000 forint foglaltak le; az ügyészség vagyonelkobzásra tett indítványt a vádiratában - közölték. Az ügyészség a kilenc vádlott többségénél végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását javasolta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com