Vádemelési javaslat migránsokat kisbuszokba zsúfoló embercsempészek ellen

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azoknak a román embercsempészeknek az ügyében, akik 51 migránst zsúfoltak össze két mikrobusz rakterében 2017 nyarán - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn a police.hu honlapon.Azt írták: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR-NNI) a sértettek sanyargatásával, bűnszövetségben elkövetett embercsempészet miatt hét román állampolgár ellen indult nyomozást befejezte. A keletkezett mintegy 4000 oldal iratot a napokban küldték meg a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

    
Az eljárás azután indult, hogy a nagylaki határrendészeti kirendeltség járőrei 2017. augusztus 17-én Kiszombor térségében ellenőriztek egy román rendszámú kisteherautót, amelynek rakterében 34, magát iraki állampolgárnak valló migránst találtak. A jármű mögött egy másik mikrobusz rakterébe további 17, magukat szintén irakinak valló illegális bevándorlót zsúfoltak az embercsempészek.
    

A rendőrök a helyszínen két embert elfogtak, a nyomozók a román társszervekkel együttműködve, további öt román állampolgárt azonosítottak a bűncselekménnyel összefüggésben. A román hatóságok a feltételezett tetteseket - egy kivétellel - kiadták Magyarországnak, s azóta is letartóztatásban vannak. Az embercsempészet szervezésével gyanúsított ember jelenleg más bűncselekmények elkövetése miatt jogerős büntetését tölti Romániában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com