Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás a hídfoglalás miatt

A Budapest Rendőr-Főkapitányság (BRFK) vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet közérdekű üzem csoportosan elkövetett megzavarásának kísérlete miatt indított a Szabadság híd április 22-i elfoglalása miatt.A BRFK kedden a rendőrség honlapján közölte: a főkapitányság öt embert hallgatott ki a nyomozás során gyanúsítottként.

Azt írták: a nyomozás adatai szerint 2025. április 22-én Budapesten, a Ferenciek terére bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett gyűlés résztvevői közül többen gyalogosan jogellenesen a Szabadság híd irányába indultak. A vonulók a Vámház körúton a villamospályát is elfoglalva folytatták útjukat, ezért a rendőrség a közlekedés biztonságára való tekintettel a busz- és villamosközlekedést is korlátozta.

A vonulók közül többen a Szabadság hídon az úttestre leültek, ezzel akadályozták a forgalmat - tették hozzá. A rendőrök a hídon ülőket többször felszólították, hogy a jogsértő magatartásukat fejezzék be, ám ennek a demonstrálók nem tettek eleget, ezért a rendőrök intézkedést kezdtek velük szemben. Ennek során többekkel szemben testi kényszert is alkalmaztak, mivel passzív ellenállást tanúsítottak - idézték fel.

"A nyomozók az eljárásban a szükséges intézkedéseket elvégezték és az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek" - fogalmazott közleményében a BRFK.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

http://ujhazak.com