Vágó Gábor: a NAV-elnökhelyettesnek köze van feketekereskedelemhez?

Vágó Gábor, az LMP-frakció tagja írásbeli kérdéssel fordul Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez azt tudakolva: indult-e belső vizsgálat az adóhatóság egyik felsővezetője ellen, aki sajtóhírek szerint üzleti kapcsolatot ápol nagybani feketekereskedelemben érintett intézménnyel.

lmpAz ellenzéki politikus ezt csütörtökön, Budapesten jelentette be újságíróknak.

Vágó Gábor az Átlátszó internetes oldalon szerdán megjelent cikkre hivatkozva fogalmazta meg kérdését. A portál arról írt, hogy Kovácsics Iván NAV-elnökhelyettes fia és felesége a China Mart tulajdonosával üzemeltet közös kereskedőcéget, abban az üzletházban, amelynek pincéjében tavaly nagybani feketekereskedelemre derített fényt a 444.hu.

Vágó Gábor erre a cikkre hivatkozva azt kérdezi Varga Mihálytól, indult-e belső vizsgálat Kovácsics Iván ellen ezen üzleti kör miatt, és ha igen, a vizsgálat idejére felfüggesztik-e tisztségéből. A politikus szerint ezt azért is fontos lenne tisztázni, mert úgy látja, az adófizetők jogosan vannak kiborulva, ha azt látják, az adóhatósággal jó kapcsolatot ápoló vállalatok bármit megcsinálhatnak, míg másokat "utolsó adóforintjukig" vizsgál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com