Vagyonnyilatkozatok – A tisztségviselők is nyilatkoztak

Egyes tisztségviselőknek, köztük az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének, valamint a legfőbb ügyésznek is nyilatkoznia kellett a tavaly év végi vagyoni helyzetéről, legkésőbb szombatig. A beszámolók az Országgyűlés honlapján olvashatók.

allami_szamvevoszek_lapozos_873_20110621120109_11Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének ingatlanvagyona nem változott. Továbbra is felerészben birtokol egy örökségből származó 345 négyzetméteres békéscsabai telket, amelyen egy 91 négyzetméteres ház áll, valamint tulajdonosa egy garázsnak. Domokos László a tavalyi bevallásával megegyezően 9/10-edes arányú tulajdonosa egy fővárosi XIII. kerületi 122 négyzetméteres lakásnak, valamint egy 7000 négyzetméteres újkígyósi szántónak.

Az ÁSZ elnöke haszonélvezeti joggal rendelkezik egy 63 négyzetméteres budapesti, V. kerületi lakás felett és autójaként is még mindig a 2003-ban vásárolt Skodát tüntette fel.

Domokos László az államkötvényei értékét némileg növelte, csaknem 5 millió forintra, tavaly óta Prémium Magyar Államkötvényt is vásárolt 6 millió forint értékben. Részvényeinek az ára 850 ezer forintot tesz ki, kamatozó kincstárjegyének értéke viszont jelentősen csökkent, bő 16 millió forintról 1,8 millióra.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Befektetési jegyeinek jelenértéke több mint 28 millió forintra emelkedett, a tavalyi bő 1 millió forint után.

Idei nyilatkozatában nem szerepel már a tavaly még mintegy 13 millió forintot érő befektetéshez kötött biztosítása. Takarékbetétben 4,7 millió forintot tart, 900 ezer forintnyi készpénzt is feltüntet a vagyonnyilatkozatában, pénzkövetelésként pedig 7,8 millió forintot. Az elnök a juttatásai között egy laptopot, egy mobiltelefont és egy személygépkocsit tüntetett fel.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke megtartotta 150 négyzetméteres balatonakarattyai családi házát. A jegybankelnök 2,8 millió forintos takarékbetétben elhelyezett megtakarítást tüntetett fel vagyonnyilatkozatában, vagyis több mint dupláját a tavalyinál, valamint 1 millió forintnyi készpénzt, ez utóbbiból tavaly még 11 millió forint volt. Továbbra is megvan 14 millió forintos más jellegű kintlévősége.

Az adóssággal továbbra sem rendelkező jegybankelnök havi 2,3 millió forintos bruttó jövedelmén túl tavaly 20 millió forintnyi osztalékot vett fel a teljes egészében a tulajdonában lévő Magyar Gazdaságfejlesztési Intézettől. A jegybankelnök emellett telefon- és gépkocsihasználatra jogosult.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke megtartotta Telkiben az 1154 négyzetméteres telken álló 292 négyzetméteres házát. Juhász Miklós autót, más járművet ismételten nem tüntetett fel, a hathavi illetményét meghaladó értékű ingóságok között pedig évek óta egy 1980-ban ajándékba kapott asztali lámpát szerepeltet.

A GVH elnökének részvényei némi csökkenés után tavaly év végén 2,2 millió forintot értek, és továbbra is 6,5 millió forintot érő államkötvényt birtokol. Juhász Miklós 1,1 millió forint készpénzzel, s több mint 19 millió forint pénzintézeti számlaköveteléssel rendelkezik. Tartozása nincs, juttatásként autót, telefont és laptopot használ.

Polt Péter legfőbb ügyész továbbra is 50 százalékos tulajdonosa egy budapesti, II. kerületi 110 négyzetméteres lakásnak, valamint egy teremgarázshelynek. A legfőbb ügyész már csak felerészben tulajdonosa a több mint 3300 négyzetméteres telken álló regéci, 75 négyzetméteres háznak. Megvan még 30 négyzetméteres fónyi pincéje, valamint Lovason vett egy mintegy 700 négyzetméteres, művelés alól kivett területet, amelyen egy 16 négyzetméteres hétvégi ház áll. Polt Péter a bárdudvari szántóját megtartotta, a bodrogolaszi szőlőt azonban már nem tüntette fel a legfrissebb nyilatkozatban.

A legfőbb ügyész a feleségével közösen vásárolt egy Opel Mokkát. Kamatozó kincstárjegyet 4 millió forint értékben vett Polt Péter, s 1,5 millió forintnyi készpénzt tüntetett fel a nyilatkozatban. Csökkent viszont számlakövetelése, 3,1 millió forintra. További 5 millió forinttal, 23,6 millióra csökkentette házastársával közös, magánszemélyekkel szemben fennálló tartozását. Közölte azt is: ingatlaneladásból 12,2 millió forintos jövedelme származott 2014-ben. Polt Péter tanít a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és az ELTE-n is, előbbitől havonta bruttó 300, míg utóbbitól 230 ezer forintot kap. Szerzői díjként, publikációért és vizsgáztatásért tavaly csaknem 500 ezer forintban részesült. Legfőbb ügyészi illetménye 2014-ben éves szinten csaknem 20 millió forint volt.

Polt Péter a juttatásai között továbbra is egy Volkswagen Touareget használ, emellett iPhone-t, notebookot, diktafont, iPad-et és bruttó 200 ezer forintnyi cafeteriát tüntetett fel, „rezidencia költségként” pedig 823 ezer forintot szerepeltet a nyilatkozatban.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke egy budapesti, V. kerületi 141 négyzetméteres lakással rendelkezik, valamint felerészben tulajdonosa és haszonélvezője egy II. kerületi 150 négyzetméteres családi háznak, amely egy csaknem 670 négyzetméteres telken áll. Karas Monikának egy 2002-ben vásárolt Renault Clio-ja van. Az NMHH elnökének vagyonnyilatkozatában más nem szerepel.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com